Apa és fia együtt akarta átverni a bankot, hogy tévét tudjanak venni

Vágólapra másolva!
Csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt emeltek vádat azzal a két férfival szemben, akik úgy akartak hitelre televíziót venni, hogy hamis munkáltatói igazolást nyújtottak be.
Vágólapra másolva!

A fiatalabb férfi 2018. december 7-én akart megvenni két tévét 300 ezer forintért az egyik debreceni áruházban. Mivel pénze nem volt rá, hitelt akart felvenni.

Hogy a hitelt biztosan megkapja, hamis munkáltatói igazolást mutatott be.

Azonban nagyon hamar kiderült, hogy hamis iratokkal próbált a hitelhez jutni, ezért a bank elutasította a kérelmét. Az is kiderült, hogy sosem dolgozott annál a cégnél, amelyet a munkáltatói igazolásra írt. A férfi viszont nem adta fel könnyen és rávette az apját, hogy ő próbáljon meg hitelre megvenni a két téévét. A vásárlás előtt átadott neki egy hamis munkáltatói igazolást azért, hogy azt használja fel az ügyintézés alatt.

A két férfi 2018. december 16-án bementek az üzletbe, ahol az apa közel 200 ezer forintos telefont akart megvenni. A hitelbírálat alatt azonban ekkor is kiderült, hogy a munkáltatói igazolás valótla, így az ő hitelkérelmét is elutasították.

Mindkét férfi munkanélküli volt, ezért vissza sem tudták volna fizetni a hitelre vett televíziókat. A fiatalabb férfi a nyomozás alatt elszökött, azóta sem találták meg. A rendőrség körözést adott ki ellene, az ügyészség pedig távollévő terheltté nyilvánította. Ellene és a többszörösen visszaeső apja ellen kisebb kárt okozó csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat az ügyészség.