Pizzafutárként akart kirabolni egy óraboltot a budapesti rabló

Vágólapra másolva!
Az ügyészség többszörösen minősített rablás kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki fegyverrel akart kirabolni egy óraboltot. 
Vágólapra másolva!

A 48 éves férfi december 10-én leparkolta a motorját egy budapesti órásüzlet előtt. Magát motoros pizzafutárnak adta ki: fején bukósisakkal, kezében pizzásdobozzal bekopogott az üzletbe. Ezután előkapta a pisztolyát és a pincébe kényszerítette a bolt eladóját.

A pincében ekkor a két üzlettulajdonos, és egy vevő volt.

A rabló a fegyverrel mindhármukat megfenyegette, hogy tegyék tarkóra a kezüket és álljanak a falhoz, különben lelövi őket.

Az eladónak átadott egy sporttáskát azzal, hogy a pincében lévő órákat pakolja bele. A pakolás közben az egyik tulajdonos rosszullétet színlelt és kérlelte a rablót, hogy engedje vizet inni. A támadó először nem engedte neki, de végül beleegyezett abba, hogy a másik férfi kimenjen a konyhába vizet inni. A tulajdonos a lehetőséget kihasználva felszaladt a lépcsőn a földszinti üzlethelyiségbe.

A rabló ekkor a táskát hátrahagyva a vevő után futott, és rálőtt. Eltalálni azonban nem sikerült neki.

A bolt tulajdonosa kiszaladt az utcára és rendőrért kiáltott, a rabló pedig a motorjához ment. A tulajdonos próbálta megállítani, de a rabló ekkor újra feléje lőtt, majd elemenkült. De ezúttal sem sikerült meglőnnie a másik férfit.

A rendőrök egy hónapon belül azonosították a férfit, akit a TEK fogott el:

Az ügyészség a férfi ellen fegyveres rablás kísérlete miatt emelt vádat. A rabló most letartóztatásban van.