Tarlós István: Példátlanul hamis kampány folyik ellenzéki részről

Századvég konferencia, Tarlós István
Vágólapra másolva!
Példátlanul hamis, "mellébeszélésektől hemzsegő" főpolgármester-jelölti kampányt folytat az ellenzék, amelynek a jelöltjei tapasztalatlanok is - mondta Tarlós István harmadik ciklusára készülő főpolgármester a Karc FM Hangoló című hétfői műsorában sugárzott, pénteken felvett interjújában.
Vágólapra másolva!

Tarlós István azt mondta, a kampányok egyre gátlástalanabbak, durvábbak és hamisabbak. "De olyan hamis, csúsztatásoktól, mellébeszélésektől hemzsegő kampányt, mint ez a mostani, én harminc év alatt még nem éltem meg" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a mostani egy példátlanul hamis kampány.

Soha nem volt ilyen gyenge a mezőny

A főpolgármester szerint be kell látni azt is, hogy "ilyen mezőny még soha nem jött össze főpolgármester-választáson, mint most". "A korábbi kampányokban a főpolgármester-jelöltek arról beszéltek, hogy mit csináltak.

- mutatott rá Tarlós István, hozzátéve, hogy eközben Karácsony Gergely az általa vezetett kerületet érintően, az egyetlen területen, ahol teljesítményeket sorolhatna fel, "tapintatos hallgatásba burkolózik az egész kampány alatt".

Tarlós István Fotó: Csudai Sándor - Origo

Karácsony őszödi beszédéről

Tarlós Istvánt a műsorban kérdezték Karácsony Gergely csütörtökön kiszivárgott hangfelvételéről is. A főpolgármester elmondta, nem érti azt az esetlen kísérletet, hogy az ügyben az érintettek csak technikáról és nem a tartalomról beszélnek.

- mutatott rá Tarlós István, hozzátéve, most már érhető, hogy miért nem akar beszélni az általa vezetett kerületről. "Zuglóban nagyon régóta beszélik, hogy a polgármester nagyon fél ettől a képviselőtől, a zuglói testület pedig - Karácsony Gergely saját szavai szerint - kezelhetetlen a számára" - említette meg Tarlós István. Kitért arra is, hogy ha a zuglói polgármesternél "annyira zéró tolerancia van a korrupcióval szemben", akkor hogy lehet az, hogy semmilyen jogi és kommunikációs lehetőségét ki nem használva, "lehajtott fejjel" aláírta azt a parkolási szerződést, amit ő maga nevezett piszkos alku eredményének.
Tarlós István elmondta, az ellenzéki főpolgármester-jelölt kampányának a célja, hogy azt arra hegyezzék ki, mintha a fővárosi választás egy - az ellenzék irreális vágyai szerinti - kormányváltással lenne azonos.

Önkormányzati autonómia

A főpolgármester kérdésre szólt arról is, hogy "lát problémát általában az önkormányzatok autonómiájának a mértékben", ez szerinte is sérült az utóbbi harminc év során fokozatosan; továbbá Budapestnek a jelenleginél nagyobb arányban kellene részesülnie a forrásmegosztásokból. Budapestet nem szabad és nem is lehetséges úgy kezelni, mint egyet a 3200 önkormányzat közül - hangsúlyozta Tarlós István.

Megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármesternek is folyton vitája volt az ügyben az MSZP-SZDSZ-kormányokkal. "Tehát az nem igaz, hogy a "Fidesz-kormány kitüntetetten, és a most ellenzéki pártok kormányaitól eltérően bünteti Budapestet" - mondta Tarlós István. Felidézte, a mostani kormány "brutális" adósságot vállalt át a fővárostól.