Kétszer vitte el engedély nélkül apósa autóját – Egyszer össze is törte

Vágólapra másolva!
A 32 éves kiskunhalasi férfi karácsonykor kevéssel éjfél előtt részegen sétált Balotaszálláson, amikor élettársa az apja kocsijával megállt mellette. Az este folyamán veszekedés miatt feldúlt állapotban lévő férfi hangosan szidni kezdte a nőt, erőszakkal kirángatta az autóból, kétszer pofon ütötte, majd a hátsó ülésre ültette. Amíg a férfi beült, élettársának sikerült az autóból kiugrania és elrejtőznie. Ez volt a szerencséje.
Vágólapra másolva!

A férfi az erőszakkal megszerzett kocsival elhajtott.

Útközben azonban elveszítette uralmát az autó felett és a jobb oldali füves padkára sodródott, ahol egy táblának és egy fának ütközött.

Ezután azonban még visszafordult és Balotaszállásra hajtott, ahol már a rendőrök várták. Szervezetében 2 ezreléket meghaladó véralkohol koncentráció volt.

Karácsony után két nappal férfi megjelent élettársa házánál és miután megtudta, hogy a nő nincs otthon, elhatározta, hogy

a pár nappal azelőtt összetört és az udvaron álló autót ismét elviszi. A benne lévő kulccsal az apósa tudta és belegyezése nélkül beindította és elhajtott.

Nem sokkal később azonban elfogták a rendőrök, és eljárást indítottak ellene.