Keddig tart a kellemes idő

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
A kezdeti napos időt követően ÉNy felől - egy gyenge hidegfront hatására - erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan (főleg ÉK-en, majd az Alföldön) alakul ki zápor, esetleg zivatar. 21-26 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedd
A reggeli rétegfelhőzet felszakadozása után sok napsütés, kellemes idő ígérkezik 24°C körüli maximumokkal. A déli szél megélénkül.

Szerda
Erősen megnövekszik a felhőzet, és DNy, Ny felől egyre többfelé várható eső, zápor, elsősorban a déli területeken zivatar is. Az ÉNy-i szél megerősödik, zivatarok környezetében viharos szélrohamok lehetnek! 22-23 fok valószínű.

Csütörtök
Estig borongós marad az idő. Eleinte a középső és a keleti tájakon, később inkább már csak a Tiszántúlon és délen lesz eső, záporeső. Az ÉNy-i széllel több fokkal hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe: délután mindössze 13-17 fok várható.

Péntek
Napsütésre ébredhetünk, majd napközben újabb felhősödés kezdődik, és késő délutántól kisebb csapadék is előfordul már. 14-19 fokra van kilátás.