Karácsony Gergely elmenekült: nem adott magyarázatot az őszödi beszédére

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. szeptember 30. Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt (b) érkezik a több város ellenzéki polgármesterjelöltjével közösen, a helyi önkormányzatok napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóra Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. szeptember 30-án. Karácsony Gergely kijelentette, hogy az október 13-i választás arról is szól, hogy lesz-e még egyáltalán önkormányzatiság, önkormányzati politika. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Elmenekült az újságírók elől a mai sajtótájékoztatója után Karácsony Gergely, aki mindössze 3 percet és 20 másodpercet adott arra, hogy kérdéseket tegyenek fel neki. Az őszödi beszédének kiszivárgása óta talán még soha nem érezte magát ennyire kellemetlenül a baloldal alkalmatlan főpolgármester-jelöltje, aki miután elmondta a begyakorolt (legújabb) verziót, a "találkozunk majd még, akkor feltehetik a kérdéseiket" felkiáltással távozott az esemény helyszínéről. Továbbra sincs válasz az ellenzék szánalmas ügyében, kérdés azonban egyre több merül fel. 
Vágólapra másolva!

Hétfőn délután ellenzéki polgármesterjelöltek társaságában tartott sajtótájékoztatót Karácsony Gergely, aki Puzsér Róbert és Berki Krisztián mellett főpolgármester-jelölt. Az eseményre azért irányult az átlagosnál nagyobb figyelem a sajtó részéről, mert a napokban került nyilvánosságra a Karácsony őszödi beszédeként elkeresztelt hanganyag, amelyen többek között arról értekezett, hogy

kontrollálhatatlan a korrupció az általa vezetett Zuglóban, Tóth Csaba, a szocialisták helyi erős embere többször megfenyegette őt és családját,

és több fővárosi - egyébként általa kijelölt - ellenzéki polgármesterjelölttel komoly problémák vannak. Tüttő Katát is szidta, a Gyurcsány-párti Gy. Németh Erzsébetet pedig eleve vesztesként jellemezte. Bár Karácsonyék más témában tartották meg az eseményt, a média érthetően inkább a budapesti politika történetének egyik legnagyobb botrányára volt kíváncsi.

Karácsony rohanósra fogta

"Szeretném az Önök empátiáját kérni azzal kapcsolatosan, hogy nekem egy temetésre kell mennem, úgyhogy csak nagyon korlátozottan tudok válaszolni a feltett kérdésekre" - miután az ellenzéki politikusok befejezték mondandójukat, a baloldal főpolgármester-jelöltje a mikrofonhoz lépve ilyen formában jelezte, rövidre fogja zárni a válaszadást. Mint utóbb kiderült, ez mindössze három percet és húsz másodpercet jelentett, ami meglehetősen szokatlannak számít egy ilyen fajsúlyos botrány esetén.

Karácsony Gergely nem válaszolt a kérdésekre, elmenekült Forrás: MTI/Mónus Márton

Ahogy az várható volt, valamennyi kérdés a kiszivárgott hangfelvétellel volt kapcsolatos, amit Karácsony sértődötten nyugtázott. "Jóóó, akkor köszönöm szépen, úgy látszik, ma sem érdekelte Önöket, milyen Budapestet szeretnék" - ezekkel a szavakkal reagált a fővárosi baloldal politikusa arra, hogy a sajtót inkább az utóbbi idők legnagyobb botránya érdekelte, semmint a sajtótájékoztatón feszegetett, teljesen másodlagos téma. Miután viszont megigazította az előtte lévő mikrofonokat, és nyelt egy nagyot, szédítő tempóban kezdett el magyarázkodni. A következő, a korábbi állításaival szöges ellentétben lévő gondolatokat mondta el:

  1. "Eltelt néhány nap, mire be tudtuk azonosítani, hogy milyen helyzetben készültek ezek a felvételek, soha nem volt semmilyen más verzió."
  2. "Én mindig azt mondtam, hogy nem tudom beazonosítani, milyen környezetben készültek ezek a felvételek."
  3. "Ez az ügy nem rólunk szól, ebben a beszélgetésben én semmi olyat nem mondtam, amit korábban ne képviseltem volna a nyilvánosságban."
  4. "Én soha nem mondtam semmi mást ahhoz képest, ami Szabó Tímea képviselő asszony tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott. Sikerült beazonosítanunk ezt a helyzetet."
  5. "Az összevágott, manipulált felvételen megemlítésre kerülő jelöltek, kiváló emberek, mindegyiküknek komoly esélyei vannak arra, hogy győzzenek."
  6. "A legnehezebbnek ígérkező területeken is, így például a XVII. kerületben is komoly esélye van annak, hogy az ellenzék nyerjen"

A házi pornóvideója miatt kellemetlen helyzetbe kerülő Wittinghoff Tamást védelmébe vevő Karácsony azt ugyan elismerte beszéde végén, hogy "ez egy elég súlyos ügy" (szerk.: hangfelvételügy), ennek ellenére pár perc után a "találkozunk majd még, lesz sajtótájékoztató, akkor feltehetik a kérdéseiket" felkiáltással

rohamléptekben vágtatott ki a sajtótájékoztató helyszínéről.

Karácsony Gergely továbbra sem beszél szívesen a kiszivárgott őszödi beszédéről. Itt Gyurcsánynéval, aki Kálmán Olgát akarta jelöltnek és Gy. Németh Erzsébettel, akit viszont Karácsony szidott Forrás: Facebook

Mai szereplése során Karácsony csupán annyi újat mondott, hogy neki és pártjának idő kellett ahhoz, hogy tudják azonosítani, hol és milyen körülmények között készült a felvétel. Ez ugye már egy újabb verzió - tegnap azt mondta Szabó Tímea, hogy tudják, hogy hol és hogy készült. Természetesen a lényegi dolgokról, miszerint a hanganyagon szövetséges politikusokat sértegetett, és arra, hogy a burjánzó, zuglói korrupció miatt különösen alkalmatlan és erkölcstelen politikus képét mutatta a nyilvánosságnak, továbbra sem reagált érdemben.

Verziók vannak, magyarázat nincs

Pedig lassan itt lenne az ideje, hiszen állításával ellentétben már a harmadik verzió kelt lábra a felvétel felbukkanásáról az elmúlt négy-öt napban, sőt, ma már a negyedik - a közvélemény pedig egyelőre nem tudja hová tenni a történteket.

Közvetlenül a botrány kirobbanását követően Karácsony azt mondta, fogalma sincs arról, hol készült a felvétel, és kivel, kikkel beszélgetett.

A csütörtök esti Egyenes Beszédben már azt állította, hogy a barátaival beszélgetett, de arra nem emlékszik pontosan, hogy kikkel. Ezt kiegészítette annyival, tíz perccel később, hogy Tüttő Katát nemcsak becsmérelte, hanem dicsérte is akkor, csak ez nem hallható a hanganyagon. Vagyis, saját korábbi állítását hazudtolta meg, tíz percen belül: arra nem emlékszik, hogy kikkel, de arra igen, hogy egy MSZP-politikusról pontosan mit mondott.

Vasárnapra újabb fordulatot vett Karácsonyék magyarázkodása: Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselője azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy

a Párbeszéd elnökségi tagjai beszélgettek a felvételen, ami egyébként az egyik elnökségi ülésen készült.

Ez a korábbiakhoz képest új elemeket tartalmaz, persze az nem derült ki, van-e valóságalapja éppen ennek a "forgatókönyvnek".

A kellemetlen hangfelvétel

Annyi viszont biztos, hogy Karácsony véleménye radikálisan, és legfőbbképpen csodaszámba menően megváltozott a hanganyagon elhangzottakhoz képest. A korábban lesajnált vagy éppen korruptnak tartott politikusok mára "Magyarország legfelkészültebb politikusai" lettek, a családját fenyegető szocialista bűnözőből pedig jó barát lett.

  • Gy. Németh Erzsébetről (DK): "az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást."
  • Nem csap az asztalra: "Egy csomó minden rám van bízva, program, tehát ezekkel ők nem foglalkoznak, vagy legalábbis ott, én soha nem egyeztettem senkivel, amik hatalmi kérdéseken túl vannak, ott azt csinálok, amit akarok. Ezekben persze nem. Én úgy működök, hogy viszonylag ritkán csapok az asztalra, és ezt be akarom osztani. Nem egy autoriter ember vagyok, és eddig egyszer volt olyan, hogy azt mondtam, hogy ez így lesz, és akkor az úgy lett."
  • Horváth Csabáról (MSZP): "A Horváth Csaba egyébként egy kurva nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág. ...Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki."
  • Tüttő Katáról (MSZP): "A Tüttő Katát én is benéztem, nem tudtam, hogy a Leisztingernek vannak ezek az ügyei az V. kerületben. A Tüttő egyébként a XII. kerületben is indulhatott volna, ha tudom ezeket, csak én is későn tudtam meg. Nem akarok álnaiv lenni, hogy akkor a Leisztingernek az élettársa, a volt felesége, vagy a mostani, ezt nyilván nem tudom, nyilván nem egy erős ajánlólevél."
  • Alkalmatlanságáról: "Az én zsarolási potenciálom az alkalmas arra, hogy dolgokat helyre tegyen, de bizonyos dolgok nem fognak megmozdulni, és azt fogják mondani, hogy jó, akkor Gergő, akkor menj."
  • Tóth Csabáról és a zuglói maffiamódszerekről: "Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (...), tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni. ... Igaz, hogy Tóth Csaba megfenyegette a családodat? - Ne viccelj. Többször."

Gyurcsány a háttérben?

Mivel továbbra sincs épkézláb magyarázat arra, hogyan, és miért került ki két és fél héttel a választások előtt egy belső, a baloldal közös főpolgármester-jelöltjére nézve káros felvétel az internetre, ami egyébként az ellenzéki médiumokban jelent meg először, erős a gyanú, hogy

Karácsony ejtése állhat a háttérben.

Az időzítés, a beszélgetésrészletek tartalma és a hír megjelenésének helye mind arra felé mutat, hogy az ellenzék elengedte a főpolgármester-választást, és a zuglói polgármesterből akarnak bűnbakot csinálni, mint aki egyedüli felelőse a budapesti ellenzék várható nagy vereségéért. Bár bizonyítást nem nyert,

sokan Karácsony régi riválisát, Gyurcsány Ferencet képzelik a háttérbe. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció elnöke korántsem ápol jó viszonyt a baloldal - papíron - közös főpolgármester-jelöltjével,

az előválasztási versengéskor például azt mondta róla, hogy elment mögüle a támogatás. Egyébként Bayer Zsolt, a kiváló publicista show-műsorában, a Hír TV-ben azt valószínűsítette, hogy Gyurcsány áll a háttérben.

A közvélemény-kutatásokban már látszik

Az mindenesetre biztos, hogy Karácsony őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésével nagyon elment a támogatás a politikus mögül. A Nézőpont Intézet hétfő reggel hozta nyilvánosságra legújabb mérését, amelynek a legérdekesebb mozzanata, hogy a baloldali szavazók is kezdenek elfordulni Karácsonytól. Jelen állás szerint az október 13-án biztos részvételt ígérő budapestiek 56 százaléka szavazna Tarlós Istvánra. Karácsony Gergely népszerűsége közben 38 százalékra csökkent. Ezzel tovább nőtt a jelenlegi főpolgármester előnye Karácsonnyal szemben.

  • Egyrészt a főpolgármester tábora is bővült 3 százalékponttal,
  • másrészt Karácsony Gergely szavazótábora is csökkent (40-ről 38 százalékra).

A kutatóintézet szerint ennek hátterében az áll, hogy

az ellenzékkel szimpatizáló szavazók egyre kisebb része szavazna Karácsony Gergelyre.