Pest megyében talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestist

sertéspestis illusztráció
Budapest, 2018. május 17. Vaddisznóból vett mintát készít elő virológiai vizsgálatra egy laboráns a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állat-Egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságán 2018. május 17-én. A kép az ASP-vel (afrikai sertéspestissel) kapcsolatban készített illusztráció. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. Még nem lehet tudni, hogy miként jelent meg a fertőzés, erre a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményében, melyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a vírust kirándulók is továbbterjeszthetik, ezért a Nébih kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet.
Vágólapra másolva!

A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték az elmúlt napokban a Nébih-nek. Az országos főállatorvos, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan, elrendelte az érintett területen a vaddisznó hullák fokozott keresését, valamint a kilőtt vadak mintázást.

A Nébih laboratóriumába több tucat minta érkezett, melyek közül ötnél tegnap az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, valamint az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

Illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton

A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A legvalószínűbb lehetőség jelenleg az emberi közvetítés, mivel a vírus hazánkban vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen.

Az elmúlt hetekben több olyan külföldi állampolgár is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de természetesen hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget.

A fertőzés emberre nem veszélyes

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása,

amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

Illusztráció Forrás: Maszol.ro

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! A sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal") tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, ezért a Nébih kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet.

Általánosságban is fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alapos tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.