Az utcán raboltak ki egy férfit Jászkiséren

Vágólapra másolva!
Két férfi leszólított az utcán egy jászkiséri férfit, majd kirabolták. A rendőrök a rablás után szinte egyből elfogta a támadókat.
Vágólapra másolva!

Két jászapáti lakos, F. Attila és O. József szeptember 29-én, a hajnali órákban Jászkisér egyik utcájában leszólított egy helyi férfit. Először cigarettát és pénzt kértek tőle.

A férfi elmondta nekik, hogy egyik sincs nála, erre a páros egyik tagja elővett egy kést, hogy megfélemlítse a férfit.

Forrás: Police.hu

Átkutatták a férfi ruháját, elvették a telefonját majd levetették vele a kabátját.

A két támadó ezek után megfenyegette, hogy ne mondja el senkinek a történteket. A férfinak viszont sikerült elmenekülnie, és egyből hívta a rendőrséget.

A rendőrök az információk alapján feltételezték, hogy a két támadó nem helyi, ezért elsőként a vasútállomást ellenőrizték.

Jó volt a megérzésük, a támadás után egy órán belül a vasútállomáson elfogták a 25 és 26 éves férfiakat.

A lopott telefon és kabát is meglett. A két férfi ellen rablás gyanúja miatt indítottak eljárást, elszámoltatásuk jelenleg is tart.