Fidesz-kongresszus - Kocsis Máté: A Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

Fidesz tisztújító kongresszusa, BOK Sportcsarnok, 2019.09.29.
Kocsis Máté
Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat sem tereli majd el a figyelmüket az emberek akaratáról - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a kormánypárt tisztújító kongresszusán, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté az ellenzéket jellemezve úgy fogalmazott: a "támolygó vezérük nyelvbotlásával", "a kígyózó kígyókkal" új korszak köszöntött be Magyarországon.

Kocsis Máté azt mondta: az ellenzék magatartása lehetne akár szórakoztató is, de van egy szomorúbb oldala, mert "reménytelen ellenzékünk (...) az alkalmatlanságát leplezendő", a parlamenti mindennapok részévé tette a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot.

Úgy fogalmazott:

Felidézte: a tavaly december 12-i ülésnapon a levezető elnököt még a pulpitusra sem engedték fel, a jobbikos Jakab Péter pedig elfoglalta a miniszterelnök székét, és "úgy nyomkodta a szavazógépét, mintha nem lenne holnap". "Itt érdemes lenne még önmagában megemlékezni Tordai Bencéről is, de vegyék úgy, hogy ez most megtörtént" - tette hozzá.

Kocsis Máté Fotó: Csudai Sándor - Origo

A frakcióvezető szerint ma már ott tart "a jobbikos szkinhedvezértől Vadai Ágnesig terjedő összefogás", hogy bármit elnéznének egymásnak egy kis hatalomért cserébe. Megjegyezte: ugyanők az Országgyűlésben nem támogatták a családokról, az otthonteremtésről és az ország biztonságáról szóló javaslatokat sem.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester, Karácsony Gergely pedig ott folytatta, ahol a többiek abbahagyták: szerinte Törökország fővárosa Isztambul, Csepel Észak-Pesten van, a Magyar Nemzet Múzeum pedig a Városligetben

- mondta Kocsis Máté.

Bukdácsol a kínosabbnál kínosabb ügyekben, sokadik hangfelvételi botrányába keveredik, és egy filmes díszletet telekspekulációnak gondol. Ő jelenleg az ellenzék csúcsragadozója, akinek alkalmatlansága bár nyilvánvaló, már nem is zavarja az ellenzéki pártokat - mondta. Innen folytatja a Fidesz képviselőcsoportja a parlamenti munkát október 21-től - zárta szavait a frakcióvezető.