Hétvégére kellhet az esernyő

eső esernyő A világ legdrágább gumicsizmái: vajon megérik a pénzüket?
Vágólapra másolva!
Eső, zápor szombaton eleinte északon, délután már északkeleten, keleten is kialakulhat - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Szombat: Északon erősen, délen változóan felhős lesz az ég. Eső, zápor eleinte északon, délután már északkeleten, keleten is kialakul. Északon 17-20, délen 21-24 fok várható.

Vasárnap: Reggel rétegfelhős időre van kilátás, majd napközben

egyre több napsütés ígérkezik.

A délnyugati szél megélénkül. 20 és 25 fok közé melegszik a levegő.

Forrás: Shutterstock

Hétfő: Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan zápor is kialakul. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödik. Délután 19-24 fok valószínű.

Kedd: Változóan felhős időre van kilátás, csapadék nem lesz.

A déli szél sokfelé lesz élénk.

Egyelőre nem lesz lényeges változás a hőmérsékletben.

Szerda: Erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé lehet eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, erős lehűlés kezdődik. 15-20 fok várható délután.

Zivatarokra figyelmeztetnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. Azt írják: az Északi-középhegység völgyeiben reggelre helyenként köd képződhet, ami a reggeli, délelőtti órákban feloszlik. Délelőtt, kora délután az északkeleti megyékben egy-egy gyenge zivatar előfordulhat.