Karácsony Gergely és Tóth Csaba átlátszó képpel igyekeznek átverni az embereket

Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban már részletesen beszámoltunk, kiszivárgott Karácsony Gergely "őszödi beszéde", amelyben a zuglói polgármester elmondta, hogy irgalmatlanul rossz viszonyban van az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely őt jelölte. Szerinte a zuglói MSZP-sek szét akarják lopni a kerületet, a helyi szocialista országgyűlési képviselő, Tóth Csaba egy bűnöző (többször megfenyegette Karácsony családját), a baloldalon maffiaviszonyok uralkodnak. A felvételt egyébként ellenzéki médiumok jelentették meg - nem véletlenül: lemondtak róla, tudják, hogy kikap, és már október 14-ére, a választás utáni időszakra készülnek. Ugyanakkor utóbb jól láthatóan megijedtek, mert az ezzel kapcsolatos híreket gyorsan eltüntették a honlapjukról. A fenti előzmények után, azaz hogy kiderültek a sötét, bűnös zuglói viszonyok, Karácsony Gergely és Tóth Csaba úgy döntött, hogy bevetik a "mestertrükköt", és kitesznek egy közös képet, mintha a legjobb barátok lennének. De feltehetjük azt a kérdést is: a felvételen Karácsony Gergely azt állítja, hogy Tóth Csaba többször megfenyegette a családját, vagyis egy bűnöző. Most meg azt, hogy jó barátok. Akkor mégis, mikor hazudik Karácsony Gergely?
Vágólapra másolva!

Tóth Csaba Karácsony őszödi beszédének kiszivárgását követően, szombat reggel egy közös képet rakott ki Karácsony Gergellyel, amelyhez az alábbi teljesen átlátszó, és a fenti előzmények után rendkívül nevetséges szöveget írta ki:

A hazug bejegyzést Karácsony is átvette, és kitette Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook

A kép azért nevetséges, hiszen Karácsony kiszivárgott őszinte pillanatában elmondta, hogy Zuglóban maffiaviszonyok uralkodnak, és hiába igyekeznek legjobb barátoknak látszani a képen, Tóth Csaba - elmondása szerint - többször is megfenyegette a családját. Így a róluk készült barátságos kép óriási, átlátszó szemfényvesztés.

A fenyegetést, ahogy arról szintén beszámoltunk, Várnai László, a Civil Zugló Egyesület képviselője is megerősítette Facebook-oldalán, és elmondta, hogy Karácsony neki is többször emlegette a fenyegetést:

- mondta el Várnai.

Persze, felmerülhet így is a kérdés: a hangfelvételen Karácsony azt állította, hogy Tóth Csaba többször is megfenyegette a családját. Most azt, hogy csodálatos barátság van köztük. Akkor most mi az igazság? A mostani képaláírás vagy az, amit a hangfelvételen mondott? Mikor hazudott, mikor hazudik Karácsony Gergely?