Kiderült, miért lőtt rá a vállalkozóra Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Kevésen múlt, hogy nem ölt meg két ember egy férfi Székesfehérváron egy éve. Többször is rájuk lőtt. Most többek között előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember elleni emberölés kísérlete miatt 12 évet kapott jogerősen. A férfi azért lőtt rá a vállalkozóra és annak feleségére, hogy megszerezze a pénzüket.
Vágólapra másolva!

A lövöldöző 2016-ban ismerte meg a vállalkozót, akiről megtudta, hogy agancsvásárlás miatt gyakran tart magánál nagyobb összeget. Egy ilyen ügylet kapcsán nézeteltérésük támadt,

a férfi megharagudott rá, és elhatározta, hogy üzletkötés ígéretével olyan helyre csalja, ahol a pénzét el tudja venni.

A férfi 2017 végén az interneten vásárolt egy kispuskát hangtompítóval, lőszerekkel és vett hozzá egy távcsövet is; 2018. szeptember 10-én a pedig egy kavicsbányatóhoz hívta azzal, hogy ott agancsokat ad át neki.

Aztán a közelben elrejtőzött és amikor a vállalkozó megérkezett, majd kiszállt az autójából, háromszor rálőtt. Az arcán, a vállán és a felkarján találta el.

Az autóban ült a vállalkozó felesége is. Ő az első lövések hangjára lecsúszott az ülésen, csak ennek köszönhetően nem érte lövés, kevésen múlt, hogy nem történt tragédia.

A házaspárnak végül sikerült elmenekülnie autóval. A támadó a puskást a közelben elrejtette, aztán ő is elmenekült.

A meglőtt férfi csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A tettest már másnap Szemenyén elfogták, most az előkészítő ülésen jogerősen elítélték.