Vasárnapig még kedves arcát mutatja az ősz

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de csak néhol fordul elő kisebb záporeső. A nyugati, majd a déli szél néha megélénkül. 20-25 fok várható.

Szombat
Gyakran lesz erősen felhős az ég, északon kisebb eső, záporeső is kialakul. Megélénkül az északi szél. A csúcsérték 22°C körül alakulhat.

Vasárnap
A hajnali párásság megszűnése után többórás napsütésre van kilátás. A DNy-i szél megélénkül. Kellemes idő lesz 20-26°C-kal.

Hétfő
ÉNy felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan alakul ki zápor, néhol nyárias zivatar. Az ÉNy-i szél megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A hőmérsékletben nem lesz lényeges változás.

Kedd
Változóan felhős idő valószínű, elszórtan fordul elő kisebb eső, zápor. Élénk lesz a DNy-i szél. Egyelőre marad a 20-22 fok körüli maximum.