Számos megoldatlan kérdés van Karácsony őszödi beszédével kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban már részletesen beszámoltunk, kiszivárgott Karácsony "őszödi beszéde", amelyben a zuglói polgármester elmondta, hogy irgalmatlanul rossz viszonyban van az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely őt jelölte. Szerinte a zuglói MSZP-sek szét akarják lopni a kerületet, a helyi országgyűlési képviselő, Tóth Csaba egy bűnöző (többször megfenyegette Karácsony családját), a baloldalon maffiaviszonyok uralkodnak. Horváth Csaba erénye, hogy legalább azt tudja, miért jár börtön, saját magáról pedig voltaképpen elismeri, hogy nem alkalmas arra, hogy rendet tegyen Zuglóban. A felvételt egyébként ellenzéki médiumok jelentették meg, majd gyorsan eltüntették. Az esetre reagált közösségi oldalán a Fidesz budapesti szóvivője, Zsigmond Barna Pál is, aki megírta: nem érti, hogy milyen koalíció az, ahol egymást fenyegetik és zsarolják a felek és azt sem, hogy hogy tudnak az ellenzéki pártok egy ilyen alkalmatlan jelöltet támogatni, Karácsony pedig - a fenti viszonyok ellenére - a fenti pártok támogatását mégis elfogadni.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szóvivő Columbo fényképével illusztrált szellemes közleményében arról írt, hogy egymást érik a megoldatlan kérdések Karácsony őszödi beszédével kapcsolatban, így például:

  • Milyen ellenzéki szivárványkoalíció az, ahol folyamatos a belső leszámolás, egymást fenyegethetik és zsarolhatják a felek,
  • Hogy a bánatba tudja támogatni az MSZP, a DK és a többi párt ezt a jelöltet, aki totálisan alkalmatlan mindenféle vezető pozíció betöltésére,
  • Hogyan képes ez a jelölt ezeknek a pártoknak a jelölését elfogadni?

Íme a teljes bejegyzés: