A baloldal fegyvertelen az eredményes kormánypárti polgármesterekkel szemben

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki erők – különösen kampányidőszakban – előszeretettel hangoztatják, hogy a fővárosban a legjelentősebb a támogatottságuk, és Budapest „meghódításával" kívánnak majd erőteljesebben küzdeni a kormánypártok politikája ellen. Ez a stratégia már a 2014-es önkormányzati választások alkalmával is teljes kudarcot vallott, és több jel is arra mutat, hogy idén is hasonló kilátásokra számíthat a baloldal. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért tekinthető elhibázottnak az ellenzéki erők e koncepciója.
Vágólapra másolva!

Világosan látnunk kell, hogy – a választók döntő többségével ellentétben – az ellenzék nem hajlandó tudomásul venni a tényt, hogy az önkormányzati választások nem a kormányzat munkájáról szóló népszavazásként foghatók fel, hanem a helyi közügyek intézésének mikéntjéről dönthetnek a szavazópolgárok. Ebből fakadóan különös hangsúly esik az egyes helyi jelöltek (különösen a polgármester-aspiránsok) személyére és az általuk elért korábbi eredményekre.

E megállapításból egyenesen következik, hogy a jelentős eredményeket felmutató polgármesterek képesek áttörni a hagyományos pártpolitikai törésvonalakat: számos fővárosi kerületben látható, hogy a regnáló kormánypárti városvezetők maguk mellé tudják állítani a baloldali szavazók jelentős részét is. E szempontból érdemes alaposabban megvizsgálni a józsefvárosi és óbudai politikai helyzetet.

Forrás: Századvég Alapítvány

A Századvég friss józsefvárosi kutatásából kiderül, hogy a válaszadók 57 százaléka a Fidesz-KDNP jelöltjét, Sára Botondot támogatja, míg a baloldal jelöltje, Pikó András csupán a voksok 30 százalékára számíthat. A Századvég által a tárgykörben készített korábbi felméréshez viszonyítva kijelenthető, hogy tovább nőtt a regnáló polgármester támogatottsága: az ellenzék az elmúlt hetekben, a kampány során sem tudta megfordítani az érvényesülő tendenciát. A jelenség hátterében az áll, hogy a helyi választók továbbra is értékelik, hogy a kormánypártok jelöltje folytatta azt a munkát, amit elődje, Kocsis Máté kezdett meg: a városrész folyamatosan modernizálódik, a korábbi balliberális vezetés idején még elképzelhetetlennek tűnő beruházások valósultak meg, és a bűnözés is jelentős mértékben visszaszorult. Külön érdekesség, hogy a helyi választók több mint kétharmada (68 százaléka) szerint Sára Botond fogja megnyerni a polgármester-választást, míg Pikó András győzelmével pusztán 17 százalékuk kalkulál. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a baloldali szavazók egy része is úgy véli, hogy az ellenzéki erők a tartalmatlan kormányellenes retorikájukkal nem tudják felvenni a versenyt egy eredményes városvezetővel szemben.

Ezen felül a Századvég óbudai kutatása alapján is világosan megállapítható, hogy az országos és helyi tendenciák nem feltétlenül esnek egybe, ami újabb bizonyítékot jelent az ellenzék elhibázott stratégiájára. A felmérés szerint míg országosan, illetve a fővárosban a megkérdezettek 41, illetve 50 százaléka szerint haladnak jó irányba a dolgok, addig a III. kerületben ez az arány kiugróan magas, 67 százalék. Ezzel szemben pusztán 24 százalékra tehető a negatív és 6 százalékra a köztes véleményt formálók aránya. A jelenség hátterében az áll, hogy a kormánypártokkal egyébként nem szimpatizáló szavazók tekintélyes része is elismeri az óbudai polgármester, Bús Balázs teljesítményét: a helyi választók úgy érzik, hogy látványosan fejlődik a kerület és nem szeretnének változást a városvezetés jelenlegi irányvonalában.

Forrás: Századvég Alapítvány

Az óbudai polgármester eredményes tevékenységének politikai hatásai a polgármester-preferencia számokban is egyértelműen megmutatkoznak: az említett kutatás szerint a válaszadók közel kétharmada (61 százaléka) a kormánypártok jelöltjére, Bús Balázsra voksolna, ha most vasárnap lennének az önkormányzati választások, míg a baloldali összefogás által támogatott Kiss Lászlóra pusztán 28 százalékuk. A bizonytalanok és rejtőzködők aránya e kérdésben 11 százalék. Ezen felül az óbudai választók azt is helyesen látják, hogy a polgármester hatékonyabban tudja ellátni feladatát, ha képviselő-testületi többséggel rendelkezik, így nem meglepő, hogy a kutatási adatok szerint a Bús Balázs Óbudáért Egyesület és a Fidesz-KDNP által támogatott egyéni jelöltek összegezve 51 százalékos támogatottsággal rendelkeznek.

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy az egymás kiszorítására és a kormánypártok féktelen támadására épülő, a helyi sajátosságok figyelembevételét elhanyagoló baloldali politizálás a fővárosban is egy újabb vereséggel végződhet.

Szerző: dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője