Elkapták a román bandát, előtte azonban öt magyarországi boltba törtek be

Vágólapra másolva!
A vádirati szerint a két férfi más bűntársakkal együtt hónapokon keresztül loptak különféle dolgokat Csehországban. Azóta ott már vádat is emeltek ellenük. Mivel azonban a banda több tagja összeveszett egymással, a vezetőjük úgy döntött máshol folytatják. Így került képbe Magyarország.
Vágólapra másolva!

A banda oroszlányi, siófoki, nagykanizsai, paksi és mohácsi üzletekből lopott. Összesen öt alkalommal.

Az akciók előtt pontosan felmérték, hogy hogyan, milyen úton tudnak majd menekülni. A banda főleg elektronikai cikkeket lopott. A banda vezetője betörte az ablakot, aztán figyelt, hogy nem nézi-e őket valaki. A betörés mindössze néhány percig tartott, a lopott mobiltelefonokat, táblagépeket, notebookokat Romániában adták el.


Tavaly márciusban két és fél óra eltéréssel előbb a paksi, majd a mohácsi üzletbe törtek be, azonban röviddel a Mohácsi után a rendőrök elfogták őket.

A banda tagjai ellen vádat emeltek Magyarországon is.