Karácsony Gergely őszödi beszédéből kiderült: az alkalmatlan zuglói polgármester nem a maga ura, csak egy báb

2019.09.26. 16:19

Ez ténylegesen Karácsony Gergely őszödi beszéde volt, hasonló súlyú - így értékelte az Origónak Boros Bánk Levente a Karácsony Gergelyről előkerült leleplező hangfelvételt. A politológus úgy látja, hogy ez a budapesti politika történetének egyik legnagyobb botránya. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) hallgat, a témában megküldött kérdéseinkre mindezidáig nem válaszoltak. Nyilván nem véletlenül, a Karácsony által mondottak megrengették a teljes baloldalt. Lendvai Ildikó, az MSZP nagy tekintélyű egykori vezetője viszont meglepő módon és sejtelmesen arról beszélt, hogy a kampány végéig száz ehhez hasonló kreált felvétel, ügy kerülhet elő.  

Szerda délelőtt felbukkant egy Karácsony Gergely számára kínos hangfelvétel, amelyen nagy elánnal szidta szövetségeseit, többek között

  • Tüttő Kata, belvárosi MSZP-s polgármesterjelöltet,
  • Gy. Németh Erzsébet, XVII. kerületi DK-s polgármesterjelöltet,
  • Horváth Csaba, zuglói MSZP-s polgármesterjelöltet, és
  • Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjét is becsmérelte.

Az elhangzottak érthető módon komoly bizalmi kérdéseket vetnek fel, ami leginkább Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszédéhez hasonlítható. 

Boros Bánk Levente: Ez Karácsony őszödi beszéde volt

Ez ténylegesen Karácsony Gergely őszödi beszéde 

- így értékelte az Origónak a történteket Boros Bánk Levente, aki hozzátette, ha korábban úgy értékeltük, hogy a modernkori magyar politikatörténet legnagyobb botránya volt az őszödi beszéd, akkor 

ez a budapesti politika történetének lehet az egyik legnagyobb botránya. 

A politológus úgy látja, hogy ezzel "Demszky Gábori mélységekbe süllyedt" Karácsony Gergely. Az esélyekre kitérve azt mondta, hogy "ebből jól kijönni már nem lehet." Boros Bánk szerint a botrányos ügybe keveredő zuglói polgármester hiába támadja a történtek miatt a Fideszt és Tarlós Istvánt, az elhangzottakra nem adott magyarázatot. "Saját magára is dehonesztáló kifejezéseket használt, olyan képet festett, ami azt mutatja, hogy sem a saját körzetében, sem az országos politikában nem egy felkészült politikus" - értékelt a szakember a hanganyagon elhangzottakra, hozzátéve, hogy mindebből az tűnik ki, hogy 

Karácsony nem a maga ura, ismét politikusi alkalmatlanságáról tett tanúbizonyságáról. 

Boros Bánk Levente kitért arra, hogy ez a felvétel is megmutatta, súlyos bizalmi válság van az ellenzéki pártok között is, sőt, még Karácsony Gergely és az őt korábban kormányfőjelöltnek jelölő MSZP között is. "Ez felveti a kérdést, hogy milyen ellenzéki összefogás az, ahol egymást fenyegethetik, és zsarolhatják a felek? Hogyan tudja támogatni az MSZP ezt a jelöltet, és hogyan tudja ez a jelölt ennek a pártnak a jelölését elfogadni?" - tette fel a kérdést. 

Budapest, 2019. június 27. Karácsony Gergely, baloldali főpolgármester-jelölt feje felett összecsaptak a hullámokForrás: MTI/Balogh Zoltán

Sok a kérdés, válasz viszont nincs

Éppen a megválaszolatlan felvetések miatt fordultunk az MSZP sajtóosztályához, azt tudakolva, mi az álláspontjuk az ügyben. Azt szerettük volna megtudni a szocialistáktól, hogy nem érzik-e sértőnek Karácsony becsmérlő szavait, és tudják-e ezek után támogatni Karácsonyt a főpolgármester-választáson. Arra is rákérdeztünk, hogy lesz-e bármiféle következménye a történteknek, és elképzelhető-e az a forgatókönyv, miszerint főpolgármester-jelöltet cserélnek. 

A Demokratikus Koalíciónak is megküldtük ezeket a kérdéseket, arra voltunk kíváncsiak, mit szólnak ahhoz, hogy Karácsony teljesen esélytelennek tartja Gy. Németh Erzsébetet a polgármesteri székért vívott harcban. 

Egyelőre egyik párttól sem érkezett válasz, amint ez megtörténik, frissítjük cikkünket. 

Tóth Csaba: Ez egy nem létező ügy

Kíváncsiak vagyunk arra is, indítanak-e vizsgálatot az MSZP-ben azzal kapcsolatban, hogy Karácsony szerint Tóth Csaba megfenyegette őt.

A pártközpontokkal ellentétben Tóth Csabát, az MSZP Zuglóban megválasztott országgyűlési képviselőjét elértük. "Karácsony Gergely maga mondta el, hogy ő olyat nem mondott, hogy "az MSZP-s Tóth Csaba, a zuglói szocialisták elnöke már többször megfenyegette a családját", éppen ezért egyáltalán nem ingott meg a bizalmam Karácsonyban, és továbbra is támogatjuk őt - így kommentálta az Origónak  meglehetősen abszurd módon a kiszivárgott hangfelvételt, annak ellenére, hogy a felvételen Karácsony erről beszél (Tóth Csaba nevét nem kellett Karácsonynak kimondania, hiszen a kérdező kimondta).

Tóth közölte, hogy a kampány folytatódik, és mivel Karácsony - most - azt állítja, hogy őt nem fenyegette meg senki, ezért nem is érdemes tovább foglalkozni az üggyel. 

Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt állította, hogy az ellenzéki pártok együttműködésére semmilyen negatív hatással nem lesz a kikerült felvétel. Azt is mondta, hogy nem kíván tovább foglalkozni az üggyel - ami az ő részéről érthető, hiszen súlyos vád hangzik el vele kapcsolatban a felvételen.

Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselőjeForrás: Origo

Lendvai Ildikó: Lehetnek még ilyen kreált hangfelvételek, ügyek 

Előre megjósolom magának, hogy a választási kampány hátralévő részében még legalább 100 ehhez hasonló kreált felvétel, ügy fog napvilágot látni - így kommentálta Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke azt a kiszivárgott felvételt, amin Karácsony Gergely arról beszélt, hogy irgalmatlanul rossz viszonyban van az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely őt jelölte. Úgy látja, ez a jelenség, a másik oldal aggodalmának a jele. Emlékeztetőül: Karácsony arról beszélt, hogy a zuglói MSZP-sek szét akarják lopni a kerületet, miközben a helyi országgyűlési képviselő, Tóth Csaba egy bűnöző (többször megfenyegette Karácsony családját), Horváth Csaba erénye legalább az, hogy tudja, miért jár börtön, saját magáról pedig voltaképpen elismeri Karácsony, hogy nem alkalmas arra, hogy rendet tegyen Zuglóban.

Lendvai Ildikó: Megjósolom, hogy még lesznek hasonló felvételekFotó: Polyák Attila - Origo

Lendvai Ildikó kérdésünkre - az MSZP eddigi kommunikációjának megfelelően - azt mondta: szerinte nincsen arra oka Karácsonynak, hogy visszalépjen, mivel a felvétel több részletből van összevágva.
A felvételen néhány helyen ugyan valóban hallatszik vágás, de azt meg kell jegyezni, hogy a súlyos kijelentések teljesen egyértelműen eredeti szövegkörnyezetükben vannak, vagyis a vágás legfeljebb rövidített a felvételen, annak valóságtartalmát nem befolyásolta.

Az MSZP egykori vezetője, aki ma is nagy tekintélynek örvend a pártban sejtelmesen azt mondta: mivel ő egy jogtisztelő ember, ezért nem akar olyan dolgokat megfogalmazni a kikerült felvételről, amelyekről később bebizonyosodik, hogy nem igaz.A párt belügyeit jól ismerő Lendvai Ildikó szavaiból egyértelműen kiderül, óriási lehet a káosz és a belharc az MSZP-n belül, ha még ő is el tudja képzelni, hogy rengeteg ilyen kreált hangfelvétel kerülhet ki.

Kerestük továbbá Tóth Bertalant, a szocialisták elnökét, és Kovács Lászlót, az MSZP egykori külügyminiszterét, pártelnökét, azonban cikkünk megjelenéséig nem sikerült őket elérni.