Hazaárulónak nevezte a magyar kormányt a szombathelyi MSZP-s jelölt

Vágólapra másolva!
Gazdasági hazaárulásról beszélt 2016-ban Nemény András, az MSZP mostani szombathelyi polgármesterjelöltje. 
Vágólapra másolva!

"Mi ez, ha nem gazdasági hazaárulás?" - kérdezte még 2016-ban Nemény András, az MSZP jelenlegi szombathelyi polgármesterjelöltje. A politikus annak kapcsán hazaárulózott, hogy a kormány miért nem emeli meg a fizetéseket azonnal 50 százalékkal, hogy így csökkentse a munkaerőhiányt.

Nemény András a felvétel alapján hazaárulónak nevezte a mostani kormánypártokat és vélhetően annak képviselőit és szavazóit is annak tartja. A szoci politikus kijelentése annak fényében is roppant érdekes, hogy az elmúlt napokban egy fideszes képviselőt próbáltak meg besározni azzal, hogy hazaárulózott. Miközben

Nemény egy demagóg ötlete kapcsán arra használta a nyilvánosságot három éve, hogy hazaárulózza a magyar emberek által megválasztott kormányt.