Ahol baloldali kormány kerül hatalomra, ott bevándorláspárti politika veszi kezdetét

Ahmed H. a bíróság előtt
Vágólapra másolva!
Néhány napon belül a terrorizmus alapján elítélt Ahmed H.-t vissza fogjuk szállítani Ciprusra – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, amikor a kötelező kvóta napirendre kerül, akkor a Magyarország elleni támadások erősödnek, de nem változtatunk az álláspontunkon.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ha bárhol Európában baloldali kormány lép hivatalba, bevándorláspárti politika veszi kezdetét, ami a határok megnyitásával jár - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A miniszter közölte:

Kitért rá: a távozó Európai Bizottság újra napirendre venné a kvóta szerint elosztást, miközben nem utalnak pénzt a határvédelemre. A magyar kormány álláspontja, hogy nem vesz részt a kvóta szerinti elosztásban, de szívesen segít azoknak az országoknak, amelyek a jogosulatlanul itt tartózkodók, menekültjogot nem élvezők visszaszállításához várnak segítséget - hangsúlyozta. Kiemelte:

Gulyás Gergely azt is mondta: amikor a kvóták napirendre kerülnek, a Magyarországgal szembeni támadások is megerősödnek, de a támadások ellenére Magyarország nem változtat a kötelező kvóták elutasításán, nem megnyitja, hanem megvédi a határokat.

Ahmed H. a bíróság előtt. Hamarosan elszállítják Magyarországról Forrás: MTI/Mónus Márton

Kilenc budapesti aluljáró lezárásáról, továbbá a hajléktalanellátók hosszított nyitvatartásáról és új férőhelyek kialakításáról döntött a kormány -

közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, Tarlós István főpolgármesterrel is konzultálva született a hajléktalanellátó rendszer működését érintő kormánydöntés. Az aluljárólezárást a köztisztaság és a méltó életkörülmények biztosításával indokolta. Hozzátette, 130 új férőhely kialakítására tesznek javaslatot.

A miniszter arról is tájékoztatást adott, hogy a kormány legutóbbi ülésén az iskolakezdéssel kapcsolatban áttekintették az oktatás helyzetét. Hangsúlyozta, a 2020-as költségvetés alapján az állam 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, mint 2010-ben.

Célul tűzte továbbá, hogy 2020 szeptemberében már minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyvet,

így jövőre 14 milliárd forintra emelkedik az ingyenes tankönyvprogramra fordított kormányzati támogatás, ami a 2010-es duplája.

Gulyás: Maffiaviszonyok vannak a baloldalon

Ha valaki tájékozódni akar arról, hogy milyen viszonyok vannak a baloldalon, akkor jól látszik, hogy maffiaviszonyok vannak – így reagált Gulyás Gergely arra felvételre, amin Karácsony Gergely beszél a baloldali belső viszonyokról.

tette hozzá. Nagyon szánalmas Karácsony magyarázkodása, ráadásul egyenesen következik a baloldali maffiaviszonyokból, hogy mindent felvesznek egymásról – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

– mondta egy másik kérdésre a miniszter.

A bizottsági előterjesztésekben továbbra is szerepel a kötelező kvóta, jó lenne nemzeti egységet mutatni ebben a kérdésben, hogy elutasítjuk a kvótákat – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Évekkel ezelőtt megkötött megállapodás alapján találkozik minden évben Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin – mondta a miniszter.