Belváros-Lipótváros egy XXI. századi város lett

Vágólapra másolva!
Dr. Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros alpolgármestere, volt idősügyi miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt egy gyermekrendezvényről, az önkormányzat munkájáról, az idősek támogatásáról.
Vágólapra másolva!

A politikus a napokban került a hírekbe egy gyermekrendezvény kapcsán, erről az alpolgármester elmondta, a belvárosi önkormányzat tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Gyermekirodalmi Játszóteret, ahol egy kerületi civil szervezet is közreműködik, minden évben ők ajándékozzák meg a gyerekeket édességekkel. Tíz alkalommal nem volt ebből probléma, ám most valamiért mégis elkezdtek vele foglalkozni, mindezt úgy – tette hozzá Rubovszky csilla, hogy a rendezvényen ellenzéki politikusok is megjelentek, akik szintén jóízűen fogyasztottak az édességekből.

Azt is elmondta a politikus, ha amennyiben jövőre is alpolgármestere lesz a kerületnek, akkor is megrendezik ezt az eseményt és akkor is kapnak a gyerekek édességeket. Azt is megjegyezte az alpolgármester, hogy idén is sikeres volt a program, több ezer gyerek jött el a szüleik kíséretében, akik közül a cikkek megjelenése után többen is felhívták a politikust kifejtve az értetlenségüket a támadások miatt, hiszen itt szó sem esett politikáról. A gyerekekkel senki nem fotózkodott, nem használta fel őket senki.

Rubovszky Csilla éveken át volt idősügyi miniszteri biztos, de ettől az évtől kezdve ezt nem lehetett az alpolgármesterség mellett csinálni, a politikus végül úgy döntött, maradni kíván a Belvárosban, hiszen már ötször nyerte meg a saját választókörzetében élők bizalmát.

A saját elképzelését illetően a politikus elmondta, társaival együtt azt vállalják, hogy folytatják az eddigi munkát, hiszen az elmúlt 13 évben, amióta a Fidesz-KDNP pártszövetség vezeti a kerületet, jelentős fejlesztések zajlottak, Belváros-Lipótváros egy XXI. századi város lett, ahol az itt lakó polgár valóban felemelt fővel járhat. A városvezetés ismeri a lakosságot, az emberek részére irányzott támogatásokat biztosítanak, azaz személyre szabott szociális szolgáltatásokat nyújtanak például a gyermekek és az idősek részére egyaránt.