Külföldiek loptak meg turistákat a Lánchídnál

Vágólapra másolva!
Tetten érték a rendőrök azt a két román férfit, akik közel egymillió forintot loptak el turistáktól. A 29 és egy 42 éves tolvaj szeptember 4. és 20.-a között négy külföldi pénzét szerezte meg Budapesten. A Lánchídnál különböző módszerekkel elterelték a turisták figyelmét, például azzal, hogy fényképezzék le őket, vagy csak belekapaszkodtak az emberekbe, így észrevétlenül kivették a zsebükből a pénztárcájukat. Mindezt négyszer tették meg, ezalatt közel egymillió forintot loptak el.
Vágólapra másolva!

A két tolvajt pénteken este a

Lánchídnál tetten érték és elfogták.

Egyiküket letartóztatták, a másik férfi szabadlábon védekezhet.