Megkéselte férjét egy vértesszőlősi nő

Vágólapra másolva!
Egy vértesszőlősi nő egész nap együtt ivott a férjével, majd összevesztek és a nő egy késsel többször megszúrta a férfit.
Vágólapra másolva!

A nő és a férjre október 18-án már délelőtt elkezdtek inni otthonukban. A férfi áthívta az egyik szomszédjukat is. A házaspár a délután folyamán többször is összeveszett egymással, majd délután a férfi azt mondta a nőnek, hogy menjen el a házból. Kihúzta a feleségét a ház előtti teraszra, onnan a nő visszalépett a házba és megfogott egy 18 centis kést is visszament a teraszra.

A késsel megszúrta a férfit a mellkasán és a kezén.

Ezek után a férfi a kert végébe menekült, ahová az nő követte a késsel a kezében és azzal fenyegette, hogy megöli. Erre kijött az udvarra a szomszéd is, aki elkérte a nőtől a kést, közben egy másik szomszéd hívta a rendőrséget.

A nő visszament a házba, megfogott egy másik kést és elindult a férfi felé, de lefogták.

A támadástól a férfinak nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek. Az ügyészség azt javasolja, hogy a beismerő vallomást tevő nőt tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a bíróság.