Több százmillió forintnyi adót csalt el mobiltelefonokkal

Vágólapra másolva!
Egy szerb férfi mobiltelefonokkal kereskedett Szegeden. A telefonokat hamis számlákkal adta el, ezzel több százmillió forintnyi adót csalt el.
Vágólapra másolva!

A férfi 2010 tavaszán alapított egy céget kiskunhalasi céghellyel, amit aztán 2011-ben átvitt Szegedre. A cég főleg mobiltelefonok adás-vételével foglalkozott. Másfél év alatt több mint két milliárd forintos forgalmat bonyolított le. Hamis számlákkal adta el a telefonokat román, német és cseh cégeknek. Igazából azonban belföldön értékesítette a készülékeket, így azonban nem kellett utánuk adót fizetnie.

A cég 571 millió forintnyi adót csalt el.

A férfit költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásval vádolják.