Vágólapra másolva!
Hat kislány molesztálásával vádolnak egy tápiósági 66 éves férfit, aki két éve folyamatosan tagadja, hogy zaklatta volna a gyerekeket. A legutóbbi tárgyalásra két anyát idézett be a bíróság, hogy tanúvallomást tegyenek. Arra azonban egyikük sem számított, hogy az idős férfi a tárgyalás közben váratlanul beismeri tettét. 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, az idős férfi egyedül élt a Pest megyei Tápióságon. Szomszédjába egy háromgyerekes család költözött, akiknek a férfi segített az építkezésben. A szülők 2017-ben többször megkérték, hogy vigyázzon a gyerekeikre, amíg ők dolgoznak.

Sőt, annyira megbíztak a férfiban, hogy néha a gyerekek ott is aludtak nála, a férfi pedig mindegyikük mellé befeküdt az ágyba, és fogdosta őket.

A szülők akkor még nem tudhatták, de a férfi zaklatta a kislányokat. Belenyúlt a bugyijukba, és simogatta őket. A három kislány közül egyik sem beszélt arról, hogy mi történt a szomszédjuk házában, egészen addig, amíg egyikük barátnője le nem buktatta a férfit.

Dukovits Anikó lánya, Niki rokonlátógatóba ment Tápióságra, ahol a barátnőjével görkorcsolyáztak az utcán. Akkor a kislány korcsolyája telement homokkal, ezért a barátnője azt mondta, hogy vigye be a szomszédjukhoz, majd ő megjavítja. Az ezermester férfit mindenki csak "Papának" hívta, és a kislány állította, hogy mindent meg tud javítani. Elmentek hozzá, és a férfi bevitte Niki korcsolyáját a konyhába, míg a barátnője kint játszott az udvaron a kutyával.

A 66 éves férfi neki is állt megjavítani a görkorcsolyát, de közben belenyúlt a kislány bugyijába és simogatni kezdte.

A kislány teljesen kiborult és kiabálva számon kérte a férfit, aki erre kizavarta őt a házból. A gyerek azonnal elmondta a barátnőjének, hogy mi történt, aki erre azt reagálta, hogy velük is mindig ezt csinálja a férfi. Niki elmesélte otthon is, hogy a férfi fogdosta őt, mire az anya azonnal feljelentette a molesztáló férfit. A rendőrök nyomozni kezdtek, ekkor derült ki, hogy a többi kislányt is zaklatta az idős szomszéd. A férfi bíróság elé került.

Forrás: Origo


Még februárban is azt mondta, hogy nem érzi magát bűnösnek, de a legutóbbi tárgyaláson váratlan fordulat történt.

- mondta el a Ripostnak Niki anyja, Dukovits Anikó.

Az asszony éppen egy okiratot mutatott a bírónak, aki megkérdezte a molesztálással vádolt férfit, hogy szeretne-e reagálni bármire. Ekkor azt válaszolta:

Mindenki ledöbbent a tárgyalóteremben, a bíró éppúgy, mint az anya, vagy a vádlott ügyvédje.

"Percekig síri csend volt a tárgyalóban, majd a bíró azt mondta: „Sz. Sándort a továbbiakban elmeorvosi vizsgálatra is kötelezem", majd berekesztette a tárgyalást. Én mondtam, hogy további kérdésem nincs, hiszen ez bármelyikünk szavánál többet ért..."

- tette hozzá Dukovits Anikó.