Megveti és gyűlöli a nőket a népligeti gyilkos

Vágólapra másolva!
A férfi több nőt is megtámadott Budapesten, egyet pedig meg is gyilkot három évvel ezelőtt. A háromgyerekes anyukát levetkőztetve, összeverve találta meg egy járókelő egy bokros részen. A gyilkos a tárgyalásán minden bevallott, és elmondta, hogy megveti és gyűlöli a nőket – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

S. Krisztiánt faarccal, bilincsben vezették be a maszkos őrök a tárgyalóterembe. Az áldozatok közül csak egy nő jelent meg, ő félve nézett a vádlottak padján ülő férfira. Kárpótlást sem kért, olyan gyorsan hagyta el a tárgyalótermet, ahogy csak tudta. A gyilkos mindent beismert, a bírónál szinte könyörgött az ítéletért, a tárgyalásról is lemondott – írja a Bors.

– mondta a férfi, aki korábban autómentő és sofőr is volt. Elmondása szerint szeretethiányos gyerekkora ösztönözte arra, hogy bosszút álljon a nőkön. Azt állítja, hogy

a családja éheztette, verte és elhagyta, 16 éves korában maga ment be családsegítőhöz,

hogy segítsenek neki, de akkor már késő volt.

Forrás: Origo

"Elindultam a lejtőn. Kettős személyiségem is így alakult ki, de ekkor az emberi tartásom még megvolt, tanfolyamokat végeztem, dolgoztam, párkapcsolatom volt.

Gyerekkoromból az az egyik emlékem, hogy a nők átvertek, megloptak, így alakult ki bennem irántuk a megvetés és a gyűlölet"

– mondta S. Krisztián.

A gyilkosnak korábban volt egy lopási ügye, amiért börtönbe került, a rácsok mögött megtért és megkeresztelkedett.

"Mikor kijöttem, szerettem volna kapni még egy esélyt, hogy visszatérjek a társadalomba, társas kapcsolatot kialakítani, és legyőzni a nőkkel szembeni előítéleteimet.

Remélem, annyi időt kapok bent, hogy átgondolhassam, mit tettem – fejezte be a vallomását.

S. Krisztián hiába akarta, hogy ítéljék el, a bíróság egy új tárgyalási napot tűzött ki októberre.

Vadászott a nőkre

A háromgyerekes családanya, S. Erzsébet félmeztelenre vetkőztetett holttestét 2016-ban találták meg a Népligetben. A gyilkost hosszú hónapokig kereste a rendőrség, majd egy újabb nőt támadtak meg Kőbányán. Akkor fogták el S. Krisztiánt, aki később bevallotta a gyilkosságot.

A férfi nagyjából egy éven keresztül vadászott nőkre, főleg Zuglóban és Kőbányán. A módszere mindig ugyanaz volt, erőszakosan próbált ismerkedni a kiszemelt nővel, megpróbálta megcsókolni őket.

Amikor elutasították ideges lett, a fejüket a falba vagy egy oszlophoz verte, majd megpróbálta őket megerőszakolni.

Egy nőt kétszer is megtámadott.