Novák Katalin: Valódi igényekre reagál a családvédelmi akcióterv

NOVÁK Katalin
Szigetmonostor, 2019. augusztus 26. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a Pest megyei önkormányzati bölcsődék fejlesztéséről a Szigetmonostori Bölcsődében 2019. augusztus 26-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Már több mint ötvenezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét, az intézkedések valódi igényekre reagálnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin az intézkedések közül kiemelte a falusi csokot, amelynek célja, hogy növelje a vidék vonzerejét, megtartóerejét, és szintén ezt a célt szolgálják a bölcsődeépítések és az Esély otthon program is.

Utóbbiról elmondta, a program során

bérlakásokat, önkormányzati lakásokat újítanak fel,

amelyeket a fiatalok kedvezményesen tudnak kibérelni néhány évig, miközben félre tudnak tenni saját ingatlanra. A kezdeményezés a vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról azt mondta, előzetesen egy év alatt 10 ezer igénylőre számítottak, ehhez képest 2,5 hónap alatt már

több mint 13 ezer kérelem érkezett be.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is igényelhető az első házasok havi ötezer forintos adókedvezménye, amely a házasságkötést követően két évig jár. Ha pedig közben megszületik az első gyerek, akkor a családi adókedvezmény is igényelhető - tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte, hogy az év első felében nyolc százalékkal többen kötöttek házasságot, mint a múlt év azonos időszakában.

Novák Katalin kitért ara is, hogy szombaton az Európai mobilitási hét alkalmából várják a kisgyerekes családokat a Hősök terén és az Andrássy úton a "legszelídebb kismotorosok" felvonulására, amellyel szintén azt szeretnék bemutatni, hogy családban élni és gyereket nevelni jó.