Fidesz: Az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat

Vágólapra másolva!
Az októberi önkormányzati választásnak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János a teljes ellenzéket bevándorláspártinak nevezte. Azt is mondta, hogy Gyurcsányékkal az élen itthon és Brüsszelben is kiszolgálják a bevándorláspárti erőket.
Vágólapra másolva!

„A magyar emberek akaratával szembemenve lebontanák a kerítést, kiiktatnák a magyar határvédelmet, elfogadnák a betelepítési kvótát, és rábólintanának arra, hogy

a magyar városokba is szétosszanak migránsokat”

– mondta a frakciószóvivő, aki szerint mindezt az ellenzék polgármestereivel hajtanák végre.

Hozzátette: ez Európa számos országában már megtörtént, a bevándorláspárti polgármesterek „önként szabadították rá” saját településeikre a migránsokat, nem törődve a helyi lakosok nyugalmával és biztonságával.

Karácsony folytatná migránsbarát politikáját

A bevándorláspárti ellenzék polgármesterjelöltjei is ezt tennék Magyarországon: a fővárosban Karácsony Gergely, Szegeden Botka László, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, továbbá Szombathely, Pécs, Salgótarján és a többi város ellenzéki polgármesterjelöltjei is betelepítenék a migránsokat - mondta Halász János, hangsúlyozva: „október 13-án erről is döntünk”.

Hollik István kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként folytatná migránsbarát politikáját, és bevándorlókat telepítene a fővárosba is.

Az alkalmatlan jelölt és a Párbeszéd nevezetű nullaszázalékos párt a migránsválság csúcspontján laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók előtt,

míg a déli, határvédelmi kerítés felépítését szükségtelennek és drágának tartották.

Bevándorláspárti politikusok

Írtunk arról is, hogy rengeteg bevándorláspárti balliberális politikus áll rajthoz az október 13-i önkormányzati választáson. Botka László, Nemény András és Jeszenszki András korábban egyértelműen a kvótarendszer mellett köteleződtek el, és egyáltalán nem tartották nagy problémának a 2015-ös migránsáradatot. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere kanadai mintára árasztaná el migránsokkal Magyarországot, de Mirkóczki Ádám egri polgármesterjelölt sem fukarkodott a negatív jelzőkkel, amikor a magyar kormány illegális bevándorlók elleni fellépéseit kellett bírálnia.