Vágólapra másolva!
A két férfi a fővárosban szerezte be a kábítószert, amit aztán Szegeden adtak tovább. Akkor buktak le, amikor a rendőrök igazoltatták őket és mindketten be voltak drogozva.
Vágólapra másolva!

A két férfi 2015. március 20-án este speedezett Szegeden, majd kocsiba ültek.

Az autót nem sokkal éjfél előtt a rendőrség megállította, majd vér- és vizeletmintát vettek a férfiaktól, ami igazolta hogy drogoztak.

Az autóban a rendőrök kábítószert és új pszichoaktív anyagokat találtak.

Az egyik férfi azzal bízta meg a társát, hogy alkalmanként néhány ezer forintért menjen fel Budapestre, ahol egy ismeretlentől kábítószert vett, amit utána közösen eladtak Szegeden.

2015. július 20-án

410 ezer forintért vásárolt több mint negyed kiló pentedront

a fővárosban az egyik férfi, ezt a szállítmányt viszont már nem tudta Szegeden odaadni a társának, mert a rendőrök egy benzinkútnál elfogták.

A szegedi Ítélőtábla ma jogerősen 8 év börtönre ítélte a két férfit kábítószer kereskedelem miatt. A ítélettel enyhítették a törvényszék büntetését, mert az egyik férfi büntetlen előéletű volt, a másik pedig beismerő vallomást tett.