28 ezer hátrányos helyzetű diák kapott támogatást az útravaló program keretében

Vágólapra másolva!
Az elmúlt három tanévben, több mint 28 ezer hátrányos helyzetű, többségében roma diák kapott ösztöndíjat és mentorálást az Útravaló program keretében - hangzott el a program csütörtöki, a Belügyminisztériumban tartott zárórendezvényén.
Vágólapra másolva!

Felkai László a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára hangsúlyozta, hogy a romákkal kapcsolatos sztereotip kép megváltoztatásáért elsősorban maguk a romák tudnak tenni, elsősorban a tanulás révén megszerzett tudással.

Ezt a kormányzat az esélyegyenlőség megteremtésével, erősítésének elősegítésével tudja támogatni, éppen erről szól a Útravaló program - tette hozzá a politikus.
Elmondta, hogy a program célja egyezik a belügyi tárca törekvéseivel, hiszen

a tanulók és mentorok olyan dicséretre méltó teljesítményt mutattak fel, amelynek az egész társadalom a hasznát látja.

Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára arról szólt, hogy a kormány célkitűzéseivel összhangban

4,5 milliárd forintot használhattak fel a program megvalósítására.

A hátrányos helyzetű tanulók mindennek nyomán hatékony segítséget kaptak szakképesítés, az érettségi, illetve a diploma megszerzéséhez - fűzte hozzá. Mindez annál is inkább fontos, mert a szegénység megszüntetésének a tanulás az egyik leghatékonyabb eszköze - mondta a politikus.

Langerné Victor Katalin a Belügyminisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára a mentorok szerepét emelte ki. Úgy vélekedett, hogy

az iskolában szerzett tapasztalatok fontos elemei a jövőkép megformálásának, és ehhez szükség van példaképekre.

Ők a mentorok, akik egy kicsit pótszülők és személyük egyik legnagyobb értéke a programnak - hangsúlyozta.

Arról is szólt, hogy az uniós támogatás kifutását követőn

hazai forrásból folytatódik a program.

Latorcai Csaba, az Emmi közigazgatási államtitkára arra figyelmeztetett, hogy akaraterővel, ha az szorgalommal párosul, majdnem minden elérhető.

Ugyanakkor a széleskörű összefogás, amelynek nyomán a program megvalósult hozzájárul ahhoz, hogy az abban sikeresen teljesítő diákok a nemzet erejét is "megnagyobbíthassák" képzettségük által - fogalmazott az államtitkár.

A rendezvény végén oklevelet vehettek át a program során kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és mentorok.

A program keretében

az általános iskola 7. osztályától, a középiskola befejezéséig részesültek a tanulók ösztöndíj- és mentorálási támogatásban.