Kiemelten kezelhetik Olaszországban a veronai buszbaleset ügyét

Veronai Városi Bíróság, és a konkrét tárgyalóterem, ahol a veronai buszbaleset bírósági ügyét tárgyalják 2019. szeptember 20-án, buszbaleset, Verona, 2017. január 20.
Veronai Városi Bíróság, és a konkrét tárgyalóterem, ahol a veronai buszbaleset bírósági ügyét tárgyalják 2019. szeptember 20-án
Vágólapra másolva!
Márciusban fordulat történt a veronai buszbaleset perében az olaszországi tárgyaláson. A bíró elfogadta azt az ügyészi indítványt, amelyben több szervezettel, illetve az őket képviselőkkel bővítik azok körét, akiket meg akarnak hallgatni. Tavasszal váratlanul megjelent a biztosítótársaság ügyvédje a tárgyaláson, és az is kiderült, hogy az ügyész miért nem foglalkozott a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő tragédiában érintett busztársaság vezetőjével. A szülők győzelemként értékelték a fordulatot. Az Origo információi szerint az olasz ügyészség most nem találja azokat a dokumentumokat, amelyek V. János betegségéről szólnak. Úgy tudjuk, hogy az olasz igazságügyi miniszter tegnap azt mondta, személyesen felügyeli a tárgyalás menetét.
Vágólapra másolva!

Tíz órakor kezdődött a veronai buszbaleset őszi tárgyalási napja, amin megint nem jelent meg V. János, a gyanúsított buszsofőr. Információink szerint ügyvédje egy olyan indítványt nyújt be a bíró elé, amelyben az áll, hogy nem V. János vezette a buszt. Az áldozatok hozzátartozói, akik ma is megjelentek a tárgyaláson, ezzel szemben

egy olyan dokumentumot akarnak benyújtani a bíró elé, amelyben saját bevallásuk szerint bizonyítani tudják, hogy a gyanúsított vezetett.

A buszsofőr ügyvédje valóban beadott egy indítványt V. Jánossal kapcsolatban, de azt a tárgyaláson nem tette nyilvánossá, hogy mire vonatkozik a tartalma.

A Veronai Városi Bíróság tárgyalótermében 2019. szeptember 20-án Fotó: Szabó Gábor - Origo

Húsz perc után az újságírókat és a fotóriportereket kiküldte a bíró a teremből V. János ügyvédjének kérésére.

Az olasz igazságügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy felügyeli a veronai buszbaleset tárgyalásának menetét.

Lángokba borult a diákok busza

2017. január 20-án, a 17 halálos áldozatot követelő

veronai balesetben egy magyar turistabusz gyulladt ki, többen megégtek.

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból jöttek hazafelé. Volt diákok, tanárok és az egyikük családja is velük tartott.

A nyomozás során kiderült, hogy

a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, mielőtt az egyik felüljáró pillérének csapódott volna.

2017. január 20-án a veronai buszbalesetben tizenhat ember halt meg, egy súlyos sérült pedig márciusban, már a magyar kórházban hunyt el Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Handout / Polizia Di Stato

Azt már korábban megírtuk, hogy

a sofőr, aki a tragédia pillanatában a volán mögött ült, elaludhatott, mivel nem fékezett, és a kormányt sem rántotta el.

Az autópálya-felvételeken látható, hogy a buszt V. János vezette, és mint kiderült, az első vallomásában maga is ezt mondta, később viszont már tagadta. Annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálat is bizonyítja, hogy ő vezette a buszt.

A testén ugyanis megtalálták a biztonsági öv nyomát.

Társa aludt, ő nem volt bekötve.

A beidézett tanúk többek között a busztársaság képviselője, mind indítványt adtak be, amelyeket januárig fog elbírálni a bíróság. A per jövőre folytatódik.