A rendszerváltoztatás tapasztalatairól tárgyalt Kovács Zoltán Dániában

Kovács Zoltán, Fidesz eredményváró, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019
Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán az MTI-t telefonon tájékoztatva elmondta: a beszélgetés során a dán fél felidézte, hogy a vasfüggöny leomlásakor "egész Nyugat-Európa meg volt arról győződve, hogy a demokratikus átmenet során egyebek között a gazdaságpolitikában egy mindenki számára egyformán alkalmazható recept mentén, egy minta mentén lehet megújítani az európai gazdaságokat".
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondása szerint Magyarország ugyanakkor az elmúlt 9 évben azt tapasztalta, hogy a közép-európai országoknak

Kovács Zoltán elmondta, hogy mindez általánosságban érvényes a politikára is.

Szerinte ahogy Nyugat-Európában sincs egy mintája a demokrácia gyakorlásának, úgy Közép-Európában - beleértve Magyarországot - is "mindenkinek a maga számára a leghatékonyabb, leginkább működőképes formát kell alkalmazni - tette hozzá.

Kovács Zoltán elmondta, hogy ezzel kapcsolatban szóba került a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárásról zajlott hétfői brüsszeli meghallgatás.

Szerinte a demokratikus intézményrendszer kialakításával kapcsolatos elsődleges szempont a magyar embereknek való megfelelés.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy részt vett egy dán televíziós műsorban is, amelynek elején a magyar miniszterelnököt az "újkori autokraták körében ábrázolták". Ezzel kapcsolatban elmondta: felhívta a figyelmet arra, hogy

Kovács Zoltán, Fidesz-eredményváró, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019 Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csakúgy, mint a pódiumbeszélgetés során, a televíziós műsorban is szóba került a 30 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás - mondta Kovács Zoltán.

Ezzel kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány ugyanazt az elvet követi, amelyet 1989-ben és 1990-ben követett a vasfüggöny lebontásakor, a kommunizmus megbuktatásakor, azaz

folytat.

Az államtitkár találkozott dán újságírókkal is egy háttérbeszélgetés keretében, illetve eszmecserét folytatott a dán miniszterelnöki hivatal kommunikációs vezetőjével a kormányzati kommunikációról.