Kuncze Gábort is beidézhetik a Fenyő-gyilkosság ügyében

Kuncze Gábor A szabadság összeköt - szlogen beszédet mond beszél demokratikus ellenzék integet Közéleti személyiség foglalkozása megemlékezés politikus SZEMÉLY
Budapest, 2013. október 23. Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke beszédet mond a demokratikus ellenzék közös, A szabadság összeköt 1956/2013 címmel megrendezett megemlékezésén a Műegyetem előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásának 57. évfordulóján 2013. október 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
November 12-én előkészítő ülést tartanak a Fenyő-gyilkosságban felbujtóként vádolt Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Törvényszéken – írja a PestiSrácok.hu. Erre a vád Gyárfást és az ügyvédjét idézné be, ugyanakkor több tucat tanú meghallgatására kerülhet sor a jövőben. Elkülönített helyiségben tehet majd videóvallomást az MSZP karitatív tagozatának korábbi elnöke, Dósa István András, akinél a Portik Tamáshoz köthető hangfelvételeket foglalták le. Rajta kívül a Fenyővel köztudottan jó barátságot ápoló Friderikusz Sándor, az azóta hosszú börtönéveket leülő Tasnádi Péter és a Fenyő-ügy egykori főnyomozója, Kovács Lajos nyugalmazott ezredes mellett a volt SZDSZ-es belügyminiszter, Kuncze Gábor is a tanuk padjára ülhet. Utóbbiról Fenyő egykori tanácsadója, a már nem élő Perczel Tamás beszélt egy dokumentumfilmben. Azt állította, hogy a meggyilkolt médiavállalkozó dossziét vezetett Gyárfás visszaéléseiről, amit átadott Kunczénak, ő pedig ebből eltüntetett lapokat.
Vágólapra másolva!

Ez a dosszié, amelybe a Népszavában is bemutatott ügyek kerülhettek, 120 oldalt tett ki, amikor Kuncze Gáborhoz került, de Perczel állítása szerint a hatósághoz már hiányosan jutott el.

Az is elhangzott, hogy Fenyő rendőri és titkosszolgálati segítséggel gyűjtött adatokat Gyárfás Tamásról a merénylet előtt.

Azt mondta, a belügyminiszter maga kérte el a dossziét Fenyőtől, aztán szó szerint leállt az ügy.

– idézi a férfi vallomásának részletét a PestiSrácok.hu.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Brády Zoltán, a Kapu folyóirat főszerkesztője rendezte azt a 2004-es filmet, amiben Horn Gyula miniszterelnök is szóba került. Az interjú idején már nagyon beteg, végstádiumban lévő rákos pszichológus Perczel Tamás azt állította,

hogy a kormányfő is tudott Fenyő és Gyárfás háborújáról.

A filmben elhangzottak szerint Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyulával, aki arra kérte:

Meruk József, Fenyő János és Kovács József a 115. alkalommal megrendezett újságíróbálon, a Mariott Hotelben valamikor a kilencvenes években Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Perczel szerint Fenyőről ekkor már

Horn Gyula Forrás: MTI/Kovács Attila

– jelentette ki Perczel, aki azt is megemlítette, hogy az ő rendőrségen tett vallomásából pedig

több részletet is kihagytak, főleg Horn Gyula és Kuncze Gábor nevét,

amivel arra utalt, hogy nem igazán akarták megtalálni Fenyő János gyilkosát. Ezért kerülhet a tanuk padjára az egykori, liberális politikus. Természetesen Kuncze mindent tagad.

Bánáti János ügyvéd és Gyárfás Tamás Forrás: Pesti Srácok

Gyárfás Tamás, egykori baloldali médiavállalkozó ellen idén júliusban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt Fenyő János 1998-as meggyilkolása ügyében.