Áder János: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon

ÁDER János
Gyula, 2019. szeptember 17. Áder János köztársasági elnök előadást tart Az elszabaduló klímaváltozástól a fenntartható fejlődésig - okok, megoldások, lehetőségek címmel Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karán 2019. szeptember 17-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.
Vágólapra másolva!

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon - tette hozzá Áder János.

Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett

legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése,

a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása.

Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok - cement-, üveg- és gumiipar - technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.

Áder János köztársasági elnök előadást tart Az elszabaduló klímaváltozástól a fenntartható fejlődésig - okok, megoldások, lehetőségek címmel Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karán Forrás: MTI/Illyés Tibor