Hollik István: A cél, hogy az új bizottság minél előbb munkához lásson

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában az önkormányzati választás kampányáról, a gyanús esetekről beszélt, de természetesen szóba került ez európai közösség, az új Európai Bizottság kérdése is.
Vágólapra másolva!

A politikus az önkormányzati kampány durvuló hangvételével kapcsolatban azt mondta el, van két alapelv. Ezek egyike az, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartani, ezt a magyar kormány folyamatosan hangoztatja. Az éles politikai küzdelem a demokráciában egy választás során teljesen természetes, azonban ez senkit sem jogosít fel arra, hogy a törvényeket ne tartsa be, hogy esetlegesen a választási csalás gyanúja felmerüljön.

Arra a felvetésre, hogy egészen egyedi történet, amikor egy helyhatósági választáson a rendőrség száll ki egy kampányközpontba, a kormányszóvivő azt felelte, ez valóban egyedi, ahogy az is annak számít, amikor a józsefvárosi ellenzéki polgármester kampányfőnöke tesz ki egy képet a közösségi oldalra olyan szöveggel, hogy még este is folytatódik az ajánlóívek feldolgozása. Ez erősítette meg annak a gyanúját, hogy ezekről az ívekről, mielőtt a helyi választási bizottságnak leadnák, az adatokat, a személyes adatokat lementik valahová saját célra. Hozzátette, akkor lehetne mondani, hogy Magyarország nem jogállam, ha a nyomozó hatóság nem vizsgálná ki ezt az esetet.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.