Ellentmondásba keveredett Gyurcsány pártja a tavalyi pénzügyi beszámoló miatt

DK Demokratikus koalíció Gyurcsány Ferenc
2019 március 15
Egyetem tér
Vágólapra másolva!
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat. A Gyurcsány-párt hivatkozása több sebből vérzik, hiszen a Magyar Közlönyben már közzétette tavalyi beszámolóját - írta hétfői számában a Magyar Nemzet a DK és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss közléseit ismertetve.
Vágólapra másolva!

Az ÁSZ az éves ellenőrzése során, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján adatszolgáltatást kért Gyurcsány Ferenc pártjától. A DK közölte, hogy annak ellenére tett eleget ennek, hogy irodája tavaly novemberben leégett, és a tűzben a teljes könyvelése, számláik is megsemmisültek. "A DK igyekezett minden elégett dokumentumot pótolni, ez többségében sikerült. Az ÁSZ által első körben bekért iratokat hiánytalanul benyújtottuk, a hatóság azonban további adatokat, bizonylatokat, dokumentumokat kért be, amelyek egy részét nem tudtuk pótolni a tűz után" - hangoztatták.

Ellentmondásba kerültek Gyurcsányék

A számvevőszék szóvivője, Horváth Bálint a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírások alapján, egységes eljárási szabályok szerint végzi hét párt, köztük a DK 2017-2018. évre vonatkozó ellenőrzését. Hangsúlyozta, a jogszabályok szerint

minden közpénzből működő szervezetnek, a pártoknak is biztosítaniuk kell az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumok megőrzését és tárolását,

erre az ÁSZ már tavaly november 20-án, a tűzeset után három nappal felhívta a figyelmet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

A lap emlékeztetett arra, hogy a DK a Magyar Közlönyben már közzétette tavalyi beszámolóját, ami számos kérdést vet fel. Kitért arra is, hogy az adózás rendjéről szóló törvény kimondja,

  • az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat a szervezet székhelyén kell tárolni,
  • ha pedig mégis más helyen őrzik, azt be kell jelenteni a NAV-nak.

Márpedig a tűz a DK Teréz körúti irodájában gyulladt ki, nem a Civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyén, a Victor Hugo utcában.