Gyopáros Alpár: A települési igényekhez igazodik a Magyar falu program

Gyopáros Alpár ad interjút 2019 április 16-án
Vágólapra másolva!
Az érintett települések igényeihez igazodik a Magyar falu program, amit mutat, hogy a csaknem 2900 ötezer lakos alatti település 92 százaléka már pályázott valamilyen fejlesztésre, és 55 százalékuk már nyert is - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Pásztón.
Vágólapra másolva!

Gyopáros Alpár sajtótájékoztatóján közölte: a potenciális pályázók több mint fele elnyert legalább egy valamilyen fejlesztést.

Gyopáros Alpár Fotó: Szabó Gábor - Origo

- tette hozzá.

A kormánybiztos ismertette, hogy a kormány decemberben fogadta el a programot a polgármesterekkel a támogatási célokról, az eljárásrendről folytatott egyeztetések alapján.

Három fő elemének egyike a mellékúthálózat-fejlesztési program, az állami tulajdonú, három-, négy- és ötszámjegyű utakat ezer kilométernyi szakaszon újítják fel, két év alatt, idén és jövőre 100 milliárd forintból.

A második a falusi csok, ennek keretében akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak

gyermeket nevelő, illetve vállaló fiatalok használt ingatlanok vásárlásához, korszerűsítéséhez.

A kormánybiztos hozzátette:

A harmadik elem a helyi életminőséget javító intézkedések, ebben a körben 18 olyan támogatási célt fogalmaztak meg, mint például intézmények fejlesztése, óvodák, orvosi rendelők, utak, járdák építése, felújítása, eszközök beszerzése vagy falubuszok beszerzése - sorolta.

Gyopáros Alpár közölte:

minderre 150 milliárd hazai forrás jut, és emellett 108 milliárd forintos európai uniós áll még rendelkezésre bölcsődék fejlesztésére és csapadékvíz-elvezetési problémák megoldására.

A kormánybiztos a térség polgármestereivel tartott találkozó utáni sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy Farkas Attila (Fidesz-KDNP), Pásztó polgármestere kiváló elképzelésekkel rendelkezik, nem véletlen, hogy

- tette hozzá.

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke azt fogalmazta meg, hogy a kormány 41 milliárd forint TOP forrást adott a térségnek, ami fajlagosan,

egy főre nézve a legmagasabb az országban, és ők ezzel a pénzzel jól sáfárkodtak.

Az elnök a választók támogatását kérte az önkormányzati választásra, mint mondta, Nógrád megye és Pásztó önkormányzata is azon van, hogy kiszolgálják, szolgálják az embereket.