Sopronban is szórólapon, alpári módon gyalázzák egymást az ellenzéki pártok

2019.09.15. 13:12

Ferencváros után Sopronban is egymásnak esett az ellenzék az önkormányzati kampány csúcspontján. Miután a Párbeszéd önállóan indul a városban, a napokban az egyik egyéni képviselőjelöltjük visszásságairól narancssárga-fehér színekben pompázó szórólapok bukkantak fel. Az anyagon többek között olyan állítások olvashatóak, miszerint a politikus végzettségéről és munkahelyéről nem lehet semmit tudni.

Júliusban eldőlt, hogy sok más településhez hasonlóan, Sopronban sem jött létre a teljes ellenzéki összefogás, mivel a helyi Párbeszéd kiszállt az egyeztetésekből. "A korábbi választások eddig azt bizonyították, az üres összefogások nem vezetnek sikerre, nem elég pártlogókat egymás mellé sorakoztatni, hanem tartalommal kell feltölteni azokat." - ezzel indokolta a döntést Jakál Adrienn, helyi önkormányzati képviselő, a Párbeszéd megyei vezetője. Ahogy az a választási iroda hivatalos adataiból kitűnik, Karácsony Gergelyék valóban így tettek, egy helyi egyesülettel karöltve minden körzetben állítottak egyéni képviselőjelöltet, és elindítottak egy polgármesterjelöltet is.

"Ez Póczik Roland igazi arca!"

 Ez azért érinti meglehetősen érzékenyen az ellenzéket, mert a Párbeszéd és a Leghűségesebb Városért elnevezésű csoport összefogásában olyan politikusok találhatóak, akik egyrészről ismertek, másrészről népszerűek Sopronban. Ebbe a körbe tartozik a helyi politikába erősen beágyazódott Póczik Roland is, aki az uniós választást követően lemondott a helyi MSZP elnökségi tisztségéről. Most éppen az ő személyét vették támadás alá ellenzéki ellenfelei, feltehetően azért, mert októberben elindul a 9-es körzetben. A városrészben terített narancssárga-fehér színekben pompázó, "tájékoztató" szórólapokon többek között olyan alpári dolgokkal próbálják meg lejáratni, miszerint

  • munkahelyéről nem lehet tudni semmit,
  • végzettségéről nem lehet tudni semmit,
  • adófizetési szokásairól nem lehet tudni semmit,
  • állami szerveknek és magánszemélyeknek is tartozik.
Ferencvárosban is hasonló módszerekkel dolgozik egymás ellen az ellenzék. A budapesti városrészben vélhetően az MSZP-DK blokk próbálja meg besározni Baranyi Krisztinát, az ellenzéki pártok elviekben közös polgármesterjelöltjét. Ezeken az anyagokon pont azokon a pontokon támadták és kérdőjelezték meg Baranyi elkötelezettségét, amelyek számára kiemelten fontosak: a Fidesz elleni harcát, a parkolással és a lokálpatriotizmussal kapcsolatos hitelességét.
Forrás: Origo

Miközben Póczikot tartozásai miatt támadják vetélytársai, az ellenzék másik polgármesterjelöltjének is vannak takargatnivalói. Varga Norbert nemrég még egy kamupárttal próbált szerencsét, majd az MSZP-SZDSZ egykori polgármesterét segítette. A politikus egyébként nem is Sopronban él, hanem az 1500 lelket számláló Hegykőn, ahol a legutóbbi önkormányzati választáson polgármester szeretett volna lenni, csakhogy súlyos vereséget szenvedett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK