Megnégyszereződött az első házasoknak járó adókedvezményt kihasználók száma

Kiakadt az esküvői fotós a mobiltelefonokra: elrontották a vendégek a pillanatot esküvő illusztráció menyasszony illusztráció
Vágólapra másolva!
Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások adatai alapján 2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt, 2,8 milliárddal többet, mint 2015-ben - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

A gyermekek után járó családi kedvezményt egészítette ki a kormány 2015-től az első házasok kedvezményével, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti már a kezdetektől a családalapítást - emlékeztetett az államtitkár.

Kifejtette: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül

az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak,

amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti - tette hozzá.

A KSH nyilvántartása alapján 2017-ben és 2018-ban összesen 101 ezer házasságot kötöttek, ami azt is mutatja, hogy a frigyek mintegy 80 százalékában vettek igénybe kedvezményt.

Egyszerű hozzájutni

Az adótudatosság fejlesztésének az egyik fontos állomása lehet az is, ha el tudjuk érni, hogy az érintettek már az adóelőlegükből is érvényesítsék a kedvezményt, amely a házasságkötést követő hónaptól jár - emelte ki Izer Norbert. Hozzátette, hogy míg a tavalyi szja-bevallásban 85 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig

2019 júniusában csak 38 ezren érvényesítették adóelőlegükből a havi ötezer forint összegű köztehercsökkentést.

Nemcsak azért célszerű már az adóelőlegből igénybe venni a kedvezményt, mert az érintettek több pénzt vihetnek haza hónapról hónapra, hanem azért is, mert így az adminisztrációs terhük is csökken, hiszen az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetüket sem kell majd kiegészíteniük - összegezte az előnyöket az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerű módon hozzá lehet jutni: csak le kell adni a munkáltatónak egy nyilatkozatot erről.

Bővülnek a fiatal házasok lehetőségei

Izer Norbert szerint az érintettek számának megnégyszereződése nem meglepő, hiszen egyrészt a 2014. december 31-e után kötött házasságok esetén jár a kedvezmény 24 hónapon keresztül, másrészt 2016 őszén lépett életbe visszamenőlegesen az a kedvező szabály, hogy

a családi kedvezmény mellett is jár ez a támogatás

az első házasoknak.

2018-ban a 85 ezer első házas összességében 3,3 milliárd forintot spórolt Forrás: Shutterstock

A családi akcióterv keretében hatályba lépett intézkedések pedig tovább bővítették a fiatal házasok lehetőségeit.