Csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

választás, szavazás, szavazólap, országgyűlési választások, illusztráció, 2018. április 8. Választás a II. kerületi választóirodában, Választás 2018
2018 április 8. Választás a II. kerületi választóirodában
Vágólapra másolva!
A jelöltek és listák nyilvántartásba vételéről szóló határozatok jogorvoslatainak lezárása után, csütörtökig döntenek a választási bizottságok az októberi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjainak adattartalmáról.
Vágólapra másolva!

A képviselő- és polgármesterjelöltek bejelentésére szeptember 9-én 16 óráig volt lehetőség,

a határidőig összesen több mint 55 ezer jelöltet jelentettek be.

A választási bizottságok mellett működő választási irodáknak kellett ellenőrizniük a benyújtott ajánlások érvényességét, és azt, hogy összegyűjtötték-e a jelöltek az induláshoz szükséges ajánlások számát. A választási bizottságoknak a bejelentéstől számított négy napjuk volt arra, hogy nyilvántartásba vegyék a jelölteket.

A hétfőn bejelentett jelöltek nyilvántartásba vételéről legkésőbb pénteken kellett dönteniük a bizottságoknak, ez ellen három napon belül - hétfőig - van lehetőség jogorvoslattal élni.

Amennyiben nem érkezik jogorvoslat, a választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről szóló döntése hétfőn délután 4 órakor jogerőre emelkedik, és

az illetékes választási bizottság ezt követően dönthet az egyéni listás, illetve az egyéni választókerületi és a polgármesteri szavazólapok (valamint a települési nemzetségi szavazólapok) "képéről",

ez az úgynevezett imprimálás.

A kép illusztráció Fotó: Hirling Bálint - Origo

A jelölőszervezetek delegáltjaival bővült választási bizottságok ekkor tulajdonképpen elfogadják a szavazólapon szereplő jelöltek, jelölőszervezetek nevét, sorrendjét, valamint logóját - utóbbit a választási eljárásról szóló törvény értelmében egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni.

Ha azonban érkezik jogorvoslati kérelem, a bírósági felülvizsgálatra szintén három nap áll rendelkezésére, vagyis az illetékes bíróságok legkésőbb csütörtökig döntenek a jogorvoslati kérelmekről. Így csütörtökig mindenhol lezárulhatnak a jogorvoslatok a pénteken hozott döntések ügyében.

A kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésének határideje szeptember 10. volt, az aznap benyújtott listák nyilvántartásba vételére szombatig volt idejük a választási bizottságoknak és természetesen ezek ellen is lehet jogorvoslattal élni.

A szavazólap adattartalma ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani.

Ennek benyújtási határideje azonban nem három, hanem egy nap.

A bíróságoknak ugyancsak egy napjuk van a döntésre.

A szavazólapok képének elfogadása után kezdődhet meg a szavazólapok nyomtatása. A választási bizottságoknak azonban nem kell elfogadniuk azoknak a választásoknak a szavazólapját, amelyeket jelöltek hiányában nem tartanak meg.