Kövér László: Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét

KÖVÉR László
Révkomárom, 2019. szeptember 13. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Selye János Egyetem fennállásának 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen és akadémiai tanévnyitón a szlovákiai Révkomáromban 2019. szeptember 13-án. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét, és ezzel megerősíteni az európai politika önvédelmi képességét - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Selye János Egyetem (SJE) ünnepi tanévnyitóján Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott pénteken.
Vágólapra másolva!

Az egyetlen felvidéki magyar egyetem, a révkomáromi Selye János Egyetem (SJE) 15 éve kezdte meg működését. Az ünnepi tanévnyitón - amelyet az intézmény teljesen megtelt dísztermében tartottak - több anyaországi és felvidéki magyar, illetve szlovák politikust, diplomatát, egyházi személyiségeket, más felsőoktatási intézmények vezetőit és ismert közéleti személyiségeket is látni lehetett.

Kövér László bevezetőjében rámutatott: Közép Európában egy tanévnyitó nemcsak az oktatási munka folytatása, hanem egy megújuló esély is arra, hogy

a térség nemzetei az iskoláik és egyetemeik által biztosabbá és jobbá tegyék a jövőjüket a szülőföldjükön.

A házelnök történelmi példákat felidézve megállapította: korábban Közép-Európában amikor valaki nyert, a szomszédja valamit veszített. Hozzátette: ma azonban "változóban a történelmi széljárás", és a mai fiatalok nemzedékének adatik meg először a felismerés, hogy

szülőföldjük nem attól lesz biztonságosabb, hogy legyőzik szomszédjaikat, hanem attól, ha Közép-Európa nemzetei együttműködve, közösen győzik le mindazt, ami napjainkban Közép-Európát fenyegeti.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Selye János Egyetem fennállásának 15. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen és akadémiai tanévnyitón a szlovákiai Révkomáromban 2019. szeptember 13-án. Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

- szögezte le Kövér László. Kifejtette, hogy azon erők ellen kell védekezni, amelyeknek az a céljuk, hogy elvonják az európai embereknek azt a jogát, hogy saját anyagi és szellemi erőforrásaik felett szabadon rendelkezhessenek. Ehhez a célhoz vezető eszköz az európai keresztény kultúra szétzilálásának kísérlete, az európai demokratikus rend átalakítási terve, és az európai nemzetállamok felszámolásának szándéka.

- jelentette ki a házelnök.

Elmondta azt is, hogy csak a szellemi önvédelemből sarjadhat ki az a politikai önvédelem, amely megvédheti Európát az európai emberek és nemzetek számára, ezért az államok és pedagógusok felelőssége abban a kérdésben összegezhető, hogy az oktatási intézmények erősítik vagy gyengítik a közösségek szellemi önvédelmi készségét és képességét. Erre a kérdésre pedig úgy lehet jó választ adni, hogy a jövő nemzedékből nyitott, de nemzetileg elkötelezett és a másik nemzet megbecsülésére és a vele való együttműködésre kész vezető réteget nevelnek, ami a fennmaradás előfeltétele a 21. században.

- szögezte le Kövér László.

Kövér kijelentette, hogy a 15. tanévnyitón is hálával emlékezünk azokra, akik 1990-ben magyar egyetemet álmodtak az akkor még Csehszlovákiában élő magyarságnak. Köszönjük Duray Miklós, Popély Gyula és néhai Sidó Zoltán egykori magyar parlamenti képviselőknek az akkor elindított küzdelmet, amely 14 esztendő után, 2004-ben Szlovákiában a Selye János Egyetem megalakulásával hozta meg gyümölcsét.

mondta a házelnök.

Szavai szerint az elmúlt másfél évtizedben az élet bebizonyította, hogy a felvidéki magyar egyetem korabeli ellenzőinek nem volt igazuk: a Selye János Egyetem nem veszélyezteti, hanem erősíti Szlovákiát, Szlovákia nem veszített, hanem nyert - nyolcezer értékteremtő ifjú polgárt nyert - a felvidéki magyar egyetemmel.

Juhász György, az egyetem rektora a megnyitón azt mondta: az intézmény létrejöttével a szlovákiai magyar közösség évtizedes álma vált valóra, és az elmúlt 15 évben elvégzett munka igazolta az intézmény létjogosultságát.

Juhász György rektor Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az SJE alapításáról szóló törvényt 2003. október 23-án hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás, az oktatási intézmény 2004 szeptemberében nyitotta meg kapuit.

Az SJE eddigi fennállása alatt több mint 8 ezer diplomát adott ki,

az intézményben az idén csaknem ezernégyszázan az alapképzés keretében, közel négyszázan a mesterképzés keretében, és több mint húszan doktorandusz képzésen végzik tanulmányaikat.