Halálfélelmük volt az utasoknak egy Pécsről Budapestre tartó buszon

Döbbenetes, mit csinált vezetés közben a magyar buszsofőr
Vágólapra másolva!
Egy Pécsről Budapestre tartó menetrendszerinti busz sofőrje vezetés közben evett, olvasott és jegyzetelt, ezt mind egyszerre. A Ripostnak az egyik utas számolt be a történtekről.
Vágólapra másolva!

Az utas elmondása szerint hárman utaztak Pécsről, és szörnyű volt, amit át kellett élniük. Az egyik barátnője rá is szólt a sofőrre, amikor az

már sokadszorra ment át a másik sávba, ahol majdnem összeütközött egy másik autóval.

"A mögöttünk ülő hölgy teljesen ki volt borulva az idegtől... Sokan aludtak, nem érzékelték, mi történik. Mi elöl ültünk a jobb oldalon a második sorban, és időnként azt éreztük, hogy

a sofőr elrántja a kormányt, és megbillen a busz.

Az egyik ilyen alkalommal észrevettük, hogy nagyon lefelé figyel, és nem az útra, mert újság van az ölében. Aztán a kormányra feltette, és úgy olvasta, a busz pedig ide-oda szlalomozik. Még jegyzetelt is, mert több reklámújság is volt nála!

Olyan pillanat is volt, amikor egyszerre evett és olvasott vezetés közben!"

– mondta a Ripostnak az utas.

Forrás: Ripost

Egy másik nő arról beszélt a lapnak, hogy a pátyi buszon szokott rettegni, mert úgy vezet a sofőr, mint egy őrült.

A lap az üggyel kapcsolatban megkereste a Volánt, ahol a fotó alapján vizsgálatot indítottak.

"Minden esetben, amikor bebizonyosodik, hogy az autóbusz-vezető munkavégzése során nem tartotta be a KRESZ előírásait, társaságunk természetesen megteszi a szükséges intézkedéseket" – írta a Volán.

Minden buszra kellene kamera

A Ripost információi szerint kevés távolsági buszon van kamera, és ezek közül is van, amelyik nem működik, vagy a sofőrt nem veszi.

– mondta lapnak egy buszsofőr. Hozzátette, hogy ha van is kamera, a felvétel minősége olyan rossz, hogy gyakorlatilag használhatatlan.