Egy jogerősen elítélt rongáló állt Karácsony Gergelyék mellé

Gulyás Márton Ferenc garázdasági pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2016 március 22-én Gulyás Márton Ferenc garázdasági pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2016 március 22-én
Gulyás Márton Ferenc garázdasági pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2016 március 22-én
Vágólapra másolva!
Házkutatást tartott a rendőrség Pikó András VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt kampányközpontjában, ahogy ezt már lapunk is megírta. A rendőrség vélhetően a választási iroda feljelentése miatt rendelte el az intézkedést. Az ügy háttere, hogy az ellenzék józsefvárosi kampányközpontjából olyan kép került nyilvánosságra, amelyen az látható, hogy az aktivisták a választási iroda által kiadott íveket másolják. A Hír Televízió szeretett volna bemenni a razzia helyszínére, de a stáb útját állta az Állami Számvevőszék és a Sándor-palota épületét festékkel rongáló baloldali-anarchista aktivista, Gulyás Márton. Közben egyre több jel utal arra, hogy Karácsony Gergelynek, a baloldal főpolgármester-jelöltjének kampánycsapata fővárosi szinten épít illegális választói adatbázist az ajánlóívek alapján. Józsefváros után Erzsébetvárosból érkeztek képek és dokumentumok arról, hogy az ellenzéki aktivisták nagyüzemben másolják az ajánlóíveken szereplő adatokat.
Vágólapra másolva!

Rendőrök vonultak ki és tartottak házkutatást Pikó András Baross utcai kampányközpontjában. A Hír Televízió szeretett volna bemenni a razzia helyszínére, de a stáb útját állta az Állami Számvevőszék épületét festékkel rongáló baloldali aktivista, Gulyás Márton.

Gulyás Márton Soros György egyik legfőbb szövetségese

Gulyás Mártonról már többször közöltünk hosszú összeállítást. Az elzavart színházi rendező legnagyobb tettei közé tartozik a Sándor-palota festékkel való megdobálása, az ÁSZ épületének a megrongálása, valamint a választási iroda megtámadása is.

Gulyás aktív politizálása 2012-ben kezdődött. Akkor a Hallgatói Hálózat diáktüntetésén szólalt föl. 2013-ban a Heti Válasz cikke szerint

komoly összeget kaptak Soros György nemzetközi alapítványa, azaz az Open Society Foundation kampány startjakor szétosztogatott félmilliárd forintjából, majd 36 millió forintot akasztottak le a Norvég Civil Támogatási Alap kasszájából is.

Gulyás az ATV-ben azt nyilatkozta, a pénzt például a Lázár János elleni tüntetés szervezésére használták fel, de Schilling főpénztárosa a PestiSrácok.hu-nak is beszélt minderről.

A jogerősen elítélt Gulyás Márton is Pikót támogatja Fotó: Mudra László [origo]

Puzsér Róbert korábban azt állította, hogy Soros György 20 millió forintot adott Gulyásnak videósorozatára. Puzsér a kijelentését később visszavonta. A liberális Bitó László viszont valóban 20 millió forinttal támogatta Gulyás Márton videósorozatát. A Bitó Lászlóról elnevezett szalon liberális értelmiségiekből álló zárt klub, mely fontos szerepet tölt be a balliberális eliten belül, nemegyszer fordult már elő, hogy ők döntöttek ellenzéki pártok belügyeiben.

Jogerősen elítélték Gulyást

Gulyás Márton támadást intézett a Nemzeti Választási Iroda ellen is. A bíróság kimondta: az aktivista garázdaság vétségében bűnös, egy évre próbára bocsátotta, a cselekmény elkövetéséhez használt csavarhúzót és ácskalapácsot elkobozta, valamint 41 800 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

És ne felejtsük el Gulyás Márton azon botrányát sem, amikor legalább húsz társával be akart törni az Origo szerkesztőségébe. Az Origo biztonsági őre kidobta, erre közel egy órán át bolyongani kezdtek az irodaházban, mászkáltak a lépcsőházban, és propagandaplakátokkal összerondították az épületet. Ennyi tehát, ami telik Gulyás Mártontól és társaitól. És most pedig egy ilyen ember támogatást fogadta el Pikó András.

A nyilvánosságra került képek azt tanúsíthatják, hogy bűncselekményt követtek el az ellenzéki aktivisták Józsefvárosban Forrás: Facebook

Újabb terhelő bizonyítékok

Közben újabb fotók kerültek nyilvánosságra, amelyek a józsefvárosi tiltott adatbázis-építést igazolják. A képeket egy csalódott aktivista juttatta el a Magyar Nemzetnek.

A fotókon az ellenzék polgármesterjelöltjének, Pikó Andrásnak az ajánlására jegyezték fel, hogy melyik választó nem írt alá a politikusnak, de elmegy szavazni.

Emellett azok adatait is táblázatba foglalták, akik nem támogatják az ellenzéket.

A lap hétfőn számolt be először arról, hogy törvénytelen listát vezethetnek az ajánlókról a kerületben. Az akkor megjelent fotót a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke posztolta egy zárt csoportba. A Magyar Nemzet szerint a kép alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait.

Már korábban megvádolták Karácsonyékat

Nem történt semmilyen bűncselekmény, nincs miért bocsánatot kérniük a támogatóiktól - hangsúlyozta Karácsony Gergely. A főpolgármester-jelölt biztos benne, hogy józsefvárosi csapata minden tekintetben törvényesen járt el. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte: a hatóságok dolga, hogy kivizsgálják az ügyet.

Puzsér Róbert és kampánycsapata már két hete megvádolta Karácsonyékat azzal, hogy törvénytelenül gyűjtik az adatokat.

Szerintük erre utalt, hogy a szükségesnél 14-szer több ajánlóívet vettek fel. A független főpolgármester-jelölt hozzátette: egyértelmű, hogy Karácsonyék és az MSZP adatbázist építenek, de véleménye szerint a rendszer is hibásan van kialakítva.

Az aktivisták tudták, bűncselekményt követnek el

Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerint majdnem biztosan kijelenthető, hogy

A politikus emlékeztetett: a képekhez csatolt szövegek is azt bizonyítják, hogy az aktivisták tudatában voltak annak, hogy bűncselekményt követtek el. A Budapesti Rendőr-főkapitányság választás rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.