Nincs semmilyen egység az ellenzéknél, most éppen Ferencvárosban háborúznak

Vágólapra másolva!
Ismét szórólapokon támadják Baranyi Krisztinát, az ellenzék ferencvárosi polgármesterjelöltjét. Mivel nem is olyan régen, a helyi előválasztást megelőzően volt egy ehhez kísértetiesen hasonlító akció, erős a gyanú, hogy a kormányellenes erők egy része próbálja meg befeketíteni a balliberális politikust. Az új szórólapokkal pont azokon a pontokon támadják és kérdőjelezik meg Baranyi elkötelezettségét, amelyek számára kiemelten fontosak: a Fidesz elleni harcát, a parkolással és a lokálpatriotizmussal kapcsolatos hitelességét. A kampány közepén esett egymásnak a IX. kerületi ellenzék.
Vágólapra másolva!

A végül nagyon kevés embert megmozgató helyi előválasztáson kiválasztott Baranyi Krisztina, jelenlegi önkormányzati képviselő, korábbi együttes politikus elhúzódó belháború, hosszas huzavona után lett a ferencvárosi ellenzék polgármesterjelöltje. A kormányellenes erők marakodásának csúcspontja egyértelműen az volt, amikor ellenfelei lejárató szórólapokat kezdtek el terjeszteni róla, többek között azzal vádolva, hogy párjával erősen be vannak kötve a Fideszhez. Miután a helyi ellenzéki roncsderbi lement, a korábbi riválisok elkezdtek fogadkozni, innentől kézen fogva haladnak az önkormányzati választásig.

Nem így lett, minden eddiginél súlyosabb válságba került a ferencvárosi ellenzék.

Szórólapos támadás

Az Origo birtokába került dokumentumok azt mutatják, hogy a napokban ismét szórólapozásba kezdtek ismeretlenek Baranyi ellen. Mivel a stílus, a mondanivaló és a vádak kísértetiesen hasonlítanak a korábbi akcióra, így minden bizonnyal ugyanaz a kör áll a dolog mögött. Emlékezetes, az akkori lejárató kampányra éppen az előválasztást megelőzően került sor, így gyanús,

hogy az ellenzék egyik része próbálta meg besározni Baranyit.

Az új szórólapokkal pont azokon a pontokon támadják és kérdőjelezik meg a balliberális politikus elkötelezettségét, amelyek számára kiemelten fontosak: a Fidesz elleni harcának, a parkolással és a lokálpatriotizmussal kapcsolatos hitelességét.

Ahogy az anyagból kiderült, 2016 nyarán Baranyi a városházát kereste meg, hogy piaci alapon bérelhessen önkormányzati lakást. Érthetetlen módon a magát lokálpatriótának tartó politikus nem sokkal később, 2017 februárjában a XX. kerületi önkormányzathoz fordult, és kerületi várakozási hozzájárulást igényelt. A szórólapon látható, következő dokumentum szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pár nappal később megállapította, hogy a politikus elköltözött a kerületből.

Már ez is nehezen értelmezhető lépés volt a már ekkor a ferencvárosi polgármesterségről álmodozó politikustól, azonban csak ezután jött a csavar.

Kikerült a szórólapra egy magánlevél is, amiből az derült ki, hogy

az ellenzék IX. kerületi polgármesterjelöltje két hónapos késéssel, és két hónapos jogtalan parkolással

a háta mögött jelezte csak a ferencvárosi önkormányzatnak, hogy elköltözött a kerületből. A késlekedésből arra lehet következtetni, hogy Baranyi Krisztina szégyellte a dolgot. Arra viszont továbbra sincs válasz, az ellenzéken belül pontosan kinek áll az érdekében besározni a jelenlegi önkormányzati képviselőt.