Novák Katalin: Eddig több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kötődő családtámogatásokat

MAGYAR Péter; NOVÁK Katalin
Budapest, 2019. szeptember 11. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a diákhitelekhez kapcsolódó családtámogatási kedvezményekről a Diákhitel Központ előtt 2019. szeptember 11-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kapcsolódó családtámogatásokat 2018. január 1. óta - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin emlékeztetett: a gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését az első várandósság harmadik hónapjától három évre felfüggesztik, a második gyermeknél nemcsak felfüggesztik, hanem el is engedik a tartozás felét,

a harmadiknál pedig a teljes összeget.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója azt mondta, a támogatásnak köszönhetően tavaly a szabad felhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjak kiegyenlítésére igénybe vehető Diákhitel 2-t 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál.

Budapest, 2019. szeptember 11. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a diákhitelekhez kapcsolódó családtámogatási kedvezményekről a Diákhitel Központ előtt 2019. szeptember 11-én. MTI/Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás