Így csinál magából bohócot Gyurcsány embere

Niedermüller Péter, DK
Budapest, 2017. november 18. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselő beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Niedermüller Péter márciusban még azt nyilatkozta a Pirkadat című műsorban, hogy "nem indulok az önkormányzati választásokon, mert nincs ilyen típusú tapasztalatom, nem csinálok magamból bohócot!" Úgy tűnik, a Gyurcsány-párt politikusának, aki eddig az EP-ben politizált, mégis megtetszett a bohóc szerepe, hiszen nemhogy indul az önkormányzati választáson, ráadásul polgármesterjelölt is lett. A pálfordulás egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy főnöke, Gyurcsányné is azt mondta korábban, hogy nincsenek politikai ambíciói, ami egészen az EP-választásokig tartott, de Kálmán Olga is ezzel az érvvel takarózott korábban, majd megméretette magát a főpolgármesteri-előválasztásban.
Vágólapra másolva!

A PestiSrácok írta meg, hogy még márciusban Niedermüller Pétert kérdezték egy műsorban jövőbeni politikai terveiről. Akkor a DK-s politikus úgy fogalmazott, hogy

Továbbá azt is mondta, hogy egy polgármesternek speciális ismeretekre van ehhez szüksége, ami neki nincs. Úgy tűnik, aztán Niedermüller Péter kvalitásai mégiscsak bővültek ezekkel a speciális ismeretekkel, ugyanis csupán néhány hónapnak kellett eltelnie, hogy a volt EP-képviselő bejelentse, hogy nemhogy önkormányzati képviselőként,

egyenesen közös ellenzéki polgármesterjelöltként indul Erzsébetvárosban.

A korábban még a második kerületben az országgyűlési képviselői posztért induló Niedermüllernek azonban úgy tűnik, mindenekelőtt „sajátjaival" kell megküzdeni, ugyanis a kerület volt polgármestere, Hunvald György nem hagyta annyiban, kilépett az MSZP-ből, és függetlenként méretteti meg magát.

A hasonló pálfordulás azonban egyáltalán nem meglepő Gyurcsány pártjában. Az önmeghazudtolást ugyanis Gyurcsány Ferenc felesége kezdte, amikor három évvel ezelőtt azt mondta egy interjúban,

hogy épülőben lévő cége és kisfia miatt nem tudna teljes állásban politizálni.

Később meggondolta magát, és párttársához hasonlóan gyorsan az élre tört, és jelöltette magát a DK EP-listavezetőjének. A Gyurcsány-párt egy harmadik „szavahihető" politikusának, a bukott műsorvezető, Kálmán Olga bizonyult, aki korábban arra a kérdésre, hogy lenne-e főpolgármester- jelölt azt felelte, hogy

Majd néhány hónap múlva, mint a DK főpolgármester-jelöltjeként mutatkozott be.

A Demokratikus Koalíció hiteltelenségéről tehát saját politikusaik tesznek tanúbizonyságot.