Elképesztő dolog derült ki a mezőörsi horrorbaleset kapcsán

Vágólapra másolva!
Néptáncos összejövetelről tartott autóval hazafelé az a két házaspár, akik a 81-es úton, Mezőörs határában frontálisan ütközött egy kamionnal. A karambolban mind a négyen meghaltak. A Blikk információi szerint nem kizárt, hogy a Székesfehérvár irányából érkező autó előzni próbált, miközben áttért a szemközti sávba, ahol a szabályosan közlekedő kamion haladt. Amint a teherautó sofőrje érezte, hogy összeütközhetnek, balra rántotta a kormányt, ám ebben a pillanatban az autós visszatért a saját sávjába. Az ütközés így elkerülhetetlen volt.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, a kocsi hátsó ülésén egy tanár házaspár ült, ők 39 ledolgozott év után két éve egyszerre mentek nyugdíjba, hogy együtt élvezzék a nyugdíjas éveket. A Blikk információi szerint a házaspár nagyon aktívan élt ezután is.

– árulta el a Blikknek egy középkorú nő, aki mindkét házaspárt ismerte.