Több mint 30 ezer tanuló dolgozott a nyári diákmunkaprogramban

diákmunka, Aquarius Élményfürdő, diákmunkás
Nyíregyháza, 2018. június 27. Diákmunkás figyeli a csúszdázókat a nyíregyházi Aquarius Élményfürdőben 2018. június 27-én. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. havonta 140 diákmunkást foglalkoztat a nyári főszezonban. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, az állam diákmunkaprogramjában 30 500 diák munkavállaló dolgozott a nyáron.
Vágólapra másolva!

Bodó Sándor kedden az M1 csatornán azt mondta, évek óta nő a programban részt vevő diákok száma, idén mintegy 1550-zal többen dolgoztak a diákmunkaprogram révén, mint tavaly. A program az önkormányzatok és a vállalkozások körében is nagyon népszerű.

A kormány a program támogatására idén 4 milliárd forintot fordít.

Az önkormányzatok 100 százalékos támogatást kaptak a diákok 6 órás foglalkoztatásához, a cégeknek a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg.

A diákok szakképzettséggel havi 97 ezer, szakképzettség nélkül havi 74 ezer forintot kereshettek.

Azt is mondta, a diákmunka pedagógiailag és a munkaerőpiac szempontjából is nagyon hasznos.

Diákmunkás figyeli a csúszdázókat a nyíregyházi Aquarius Élményfürdőben 2018. június 27-én Forrás: MTI/Balázs Attila

Kiváló terep a munkára való ráhangolódáshoz, hozzájárul a munkahelyi szocializáció elsajátításához. A turizmusban és a vendéglátásban, valamint a mezőgazdaságban, ahol szezonálisan sok szorgos kézre van szükség, enyhíti a munkaerőhiányt.

Az államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdaság idén csak 500-600 diákot tudott foglalkoztatni, de arra számít, hogy jövőre előrelépés lesz ezen a területen is.