Nyomoz a rendőrség az ellenzék ajánlásmásolási botrányában

Vágólapra másolva!
A VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkezelése miatt választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult ismeretlen tettes ellen - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

- erről tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzetet. A hatóság az után kezdett el nyomozni az ügyben, hogy a józsefvárosi választási iroda ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután a lap leleplező cikket közölt a VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkelezéséről. Ahogy beszámoltunk róla, a józsefvárosi Helyi Választási Iroda választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal való visszaélés elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést. A szerv hétfőn döntött arról is, hogy bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), mert feltételezése szerint

  • a Momentum Mozgalom,
  • a Demokratikus Koalíció,
  • a Magyar Szocialista Párt,
  • a Párbeszéd Magyarországért
  • és a Lehet Más a Politika

jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtése során

a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll.

A választási bizottság kéri a hatóságot, hogy folytasson le vizsgálatot, és szólítsa fel az adatkezelőket a jogsérelem orvoslására, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetésére. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a Magyar Nemzet kérdésére hétfőn úgy nyilatkozott:

A NAIH elnöke egyúttal hangsúlyozta, a jogszabályok tiltják az adatok rögzítését, bűncselekménynek számít, hiszen az ajánlóíveket kizárólag a kellő számú aláírások összegyűjtésére lehet használni.

A Magyar Nemzet hétfőn arról írt, hogy a józsefvárosi ellenzék kampányemberei minden bizonnyal számítógépes adatbázis építésére használták az összegyűjtött ajánlószelvényeken lévő adatokat. A napilap ennek alátámasztására közzétett egy internetes bejegyzést, amelyen az látható, ahogyan az ellenzék kerületi kampányközpontjában, a Baross utcai Patyolat nevű helyen kormányellenes aktivisták lelkesen viszik be a választók adatait számítógépes rendszerükbe. A lap szerint a segítők egyrészről másolták az ajánlóíveket, másrészről üzemszerűen rögzítették a dokumentumokon található adatokat.