Ivott, aztán balesetet okozott, majd ivott és vezetett

Vágólapra másolva!
A rendőrök tegnap egy balesetnél helyszíneltek, amelyben egy ember megsérült Káldon. Egy helyi férfi az autójával nekiütközött egy, az út szélén álló kocsi oldalának, a mellette álló nőt pedig elsodorta. A nő a balesetben súlyosan megsérült. A sofőrről kiderült, hogy ivott, mielőtt kocsiba ült, ezért azonnal elvették a jogosítványát. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy nem sokkal később ismét vezessen.
Vágólapra másolva!

Az ittasan balesetet okozó férfit még aznap este rajta kapták, hogy vezet. És az is kiderült, hogy ismét ivott, mielőtt autóba ült.

A férfi ellen eljárás indult.