Vágólapra másolva!
Választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a józsefvárosi Helyi Választási Iroda. A Magyar Nemzet 2019. szeptember 9-i számában megjelent „Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék" című vezércikk szerint feltételezhető, hogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével" készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék.
Vágólapra másolva!

Az Origón is ismertetett cikk szerint

felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, ez pedig tilos, mint az ajánlóívek másolása.

Fentiek alapján választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a Helyi Választási Iroda.

Továbbá a Helyi Választási Bizottság 2019. szeptember 9-i döntése értelmében a Bizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak, hogy feltételezése szerint

a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Lehet Más a Politika párt jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtése során a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be,

vagy annak közvetlen veszélye fennáll, és kéri a Hatóságot, hogy bejelentésével összefüggésben a vizsgálatot folytassa le, és szólítsa fel az adatkezelőket a jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetésére - közölte a választási iroda.

Vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek. A lap birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait.

Ez pedig tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

E munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án késő este.

Forrás: Facebook

Megdöbbentő és felháborító, ami a józsefvárosi kampányban történt - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Kiderült, hogy

- tette hozzá. Az ajánlóíveket olyan adatkezelésre használták, amire a törvény nem ad lehetőséget - mondta.

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a balliberális médiában szándékosan megpróbálják keverni az ajánlóíveket és a támogatói íveket. Az ajánlóíveken nem szerepel semmilyen hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy az adott személy adatait később felhasználják – tette hozzá. A józsefvárosi esetben egyértelműen arról van szó, hogy az ajánlóívekről készítenek másolatot –
hangsúlyozta Kocsis Máté.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A józsefvárosi kampánycsapat ellopta a jóhiszemű baloldali választók adatait, és visszaélésre készülnek az adataikkal – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté leszögezte, elvárják a hatóságoktól, hogy intézkedjenek az ügyben, és valamennyi érintettel szemben lépjenek fel. Kocsis szerint teljesen nyilvánvaló, hogy

Karácsony Gergely is érintett az ügyben,

és felmerül a gyanúja annak, hogy máshol is ugyanezt tette az ellenzék.